Gyász

Megszakad a szív: holtan találták meg az eltűnt, 4 gyermekes nyíregyházi édesanyát

N.T.

Létrehozva: 2024.04.24.

Összetört a család, már soha nem tér haza Zsuzsa.

Mint ahogy arról a Bors beszámolt, nagy erőkkel kerestek a rendőrök egy eltűnt, nyíregyházi négygyermekes édesanyát, Zsuzsát. A nő férje, Gergely elmondta, hogy nagyon várják haza az édesanyát, illetve arról is beszámolt, hogy milyen kocsival tűnt el a kedvese.

gyertya gyász halál
Fotó: Pexels

A 44 éves Zsuzsa még hétfőn (április 22-én)  tűnt el, családjának pedig azóta egy perc nyugta sem volt, mindent megtettek azért, hogy megtalálják az édesanyát, aki iratait hátrahagyva beült a kocsijába, és egyszerűen elhajtott.

Velünk együtt nagyon sokat keresik, amit nagyon köszönök mindenkinek. Nagyon várjuk haza mind

nyilatkozta korábban elcsukló hangon lapunknak Zsuzsa férje, Gergely.

Az édesapa nem sokkal később pedig már arról a szomorú hírről számolt be a Borsnak, hogy megtalálták az édesanyát, azonban már csak a holtteste került elő.

Köszönik mindazok segítségét, akik a keresésben részt vettek vagy információval igyekeztek segíteni.

– közölte az összetört férfi. További részlet egyelőre nem derült ki a nő haláláról. 

Részvétünk a családnak! 

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/uQl6Iiq_8eQfbxnuCKIT1HnsZzfEM6mtT2V1h-UMPzg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIyMjU0ZjNkMGM1ZjQ1MDc4ZjY0ZWE3NjY4ZmJjNDMy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Nagyon várjuk haza mind" - Rejtélyes módon veszett nyoma a nyíregyházi családanyának, ezzel a kocsival tűnt el Zsuzsa

Férje szerint Zsuzsa megtalálásának kulcsa a kocsi lehet.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák