Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a tőzsde átlag feletti forgalomban emelkedett. Kitért továbbá Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentésére is, mely szerint az üzemanyagárakat a régiós árakhoz kell igazítaniuk a forgalmazóknak, ugyanakkor a kormány erre két hetet ad.

BUX 437,29 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel zárta a szerdát. A Mol 56 forinttal, 1,9 százalékkal 2996 forintra, a Magyar Telekom 2 forinttal, 0,21 százalékkal 942 forintra, a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,56 százalékkal 9100 forintra emelkedett. Az OTP az elmúlt napok emelkedéséből korrigált, így a részvények ára 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 365 forintra csökkent.

A BUMIX 0,26 százalékkal csökkent a keddi záráshoz képest.

Kilőhetnek az élelmiszerárak a gabonahiány súlyosbodása miatt

A gabonahiányért felelős szárazságért nagyrészt az El Nino jelenség, nem pedig az éghajlatváltozás felelős.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!