Szórakozás

Rúzsa Magdi: Ha születne még egy gyerekem, nagyon másképp csinálnék mindent

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Időbe telt, mire megtanulta, hogy hármas ikreit ne hasonlítsa más gyerekekhez.

Rúzsa Magdi videósorozatot indított Anyu Akadémia címen, melynek legutóbbi részében a gyerekek közti differenciálásról és a fejlesztésről beszélgettek egy gyereknevelési tanácsadóval. Ebben az énekesnő elmondta, rengeteg tanácsot kapott most kétéves hármas ikrei nevelésében, de idővel rájött, hogy egyik sem jó.

Azt látom hármas ikrek mellett, hogy ha egy nap születne még egy gyerekem – bár nem készülök rá – nagyon-nagyon másképp csinálnék nagyon sok mindent

– magyarázta Rúzsa, majd elárulta: leginkább azon változtatna, hogy nem figyeli mások gyerekeit.

„A saját gyerekeimen keresztül is látom, hogy három gyerek mennyire különböző. Náluk például a beszédben, érdeklődési körben, és csomó minden másban is akkora az eltérés” – mondta, hozzátéve, hogy a közösségi média is nagy szerepet játszik mindebben.

Mindenki kiteszi a legszebb és a legügyesebb pillanatokat, és nem tesszük ki a hisztit, csomó mindent, ami akár segíteni tudna, hogy lám, a másik gyerek is behisztizik, a másik gyereknél is vannak alvásproblémák, a másik gyerek is tud úgy fogzani, hogy üvölt. Szóval ez az összehasonlítgatás szerintem szörnyű, nemcsak gyerekeknél, felnőtteknél is. Ezt abba kellene hagynunk, mert bevisz az erdőbe.

Az énekesnő felidézte, annak idején frusztrálta, mikor ikrein azt látta, hogy ők csak állnak és néznek a játszótéren, miközben a többiek szaladgálnak. Később elfogadta, hogy az ő gyerekeit más dolgok érdeklik, mint a kortársaikat. Mint mondta, számára nagy segítség volt, mikor úgy döntött, onnantól kezdve nem hallgat másra, csak a saját megérzéseire, és sikerült elengednie az összehasonlítgatást.

Kapcsolódó
Rúzsa Magdi az anyaságról: Mivel hárman voltak, nem annyira tudtam élvezni a babás időszakot
Az énekesnő azt mondja, másfél évnek kellett eltelnie, hogy férjével valóban élvezni tudják a szülőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik