Április 24-én van Szent ​​​​​​​György napja. Ez a nap egy ősi pásztorünnep, hiszen ezen a napon hajtották ki az állatokat a legelőre. Ezen kívül azonban még nagyon sok hagyomány és megfigyelés társul ehhez a naphoz, amit érdemes felidézni. És az sem árt, ha ezen a napon hangoskodnak a békák.

Szent György napi hagyományok

Gonoszjáró napnak is tartották Szent György napját, ezért az ajtókra és a kerítésre tüskés ágakat tettek, hogy elűzzék a boszorkányokat. Az állatokat Szent György napi tűzön hajtották át, hogy megóvják őket a rontástól. A varjúkat is figyelni kellett, hiszen úgy vélték, ha György napján "a rozsvetésben a varjú elbújhat, akkor telt csűrt hoz az aratás".

Az állatok első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött. Ezekkel az állatok egészségét, szaporaságát akarták biztosítani. Fontos volt az is, hogy milyen ággal hajtják ki az állatokat ezen a napon. Medvesalján csipkegallyat vágtak, és ezt fektették keresztbe az ólajtóba, amikor az állatokat kihajtották. Azáltal, hogy ezen keresztülmentek az állatok, megóvták őket a boszorkányoktól.


A Hortobágyon füstöt csináltak, hogy ne vesszen el, és ne betegedjen meg a jószág. Jellegzetes pásztorszokás volt Szent György napján Kalotaszegen a tejbemérés. Ilyenkor állapították meg, hogy a gazdák milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. Mérán a legnagyobb ünnepnek tartották, hiszen ekkor mindenki jelen volt. A napot evés-ivás és táncmulatság zárta. Ez a nap volt a pásztorok és a béresek szegődtetésének ideje is, amely a következő évi Szent György, vagy Szent Mihály napig volt érvényben. Sok helyen a csordás előző nap végig járta a falut, és azoktól a gazdáktól, akiknek az állatait őrizte, tojást és szalonnát kapott.

béka Szent György

Szent György napján jó, ha hangosak a békák. Fotó: Vida-Szűcs István

Fontos hagyomány volt ezen a napon a harmatszedés is. Ekkor a gazdák és a gazdaasszonyok egy vászonabroszt vagy a kötényüket, végig húzták a harmatban. Eközben még arra is maradt idejük, hogy egy marék füvet szedjenek, és azt odaadják a tehénnek. A harmatos ruhadarabot a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen. Szent György éjszakáján nagyon féltek a boszorkányoktól, így ágakkal, füstöléssel, fokhagymával védekeztek ellenük. Ezen a napon úgy vélték, meg lehet találni a földbe rejtett kincseket is, mégpedig ott, ahol lángot látnak. Így hát sokan egész nap a lángokat figyelték, hátha kincsre lelnek.

A Szent György nap előtt fogott gyíkkal és kígyóval kapcsolatban azt hitték, az segít megelőzni a torokgyíkot. De a mennydörgést is fontosnak tartották, hiszen ha Szent György-nap előtt megdördül az ég, az bő áldást jelent.

Ha pedig ezen a napon még a békák is megszólalnak, az bizony korai tavaszt és nyarat jósol. Viszont az ágynemű szellőztetését tiltották ezen a napon, mert az égzengés vagy jószágpusztulás veszélyével járna. Ezen a napon vetették a kukoricát, a babot és az uborkát, és ekkor tisztították meg a kutakat is.

Figyeljük hát a békákat, és reménykedjünk benne, hogy kellően hangosak lesznek.