Vezetés közben, minden előzmény nélkül lett rosszul egy 65 év körüli buszsofőr, aki egy villanyoszlopnak hajtott Szegeden hajnalban – adta hírül az Országos Mentőszolgálat.
Vezetés közben állt le a sofőr szíve a szegedi buszon
A férfit kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.
A busz nem szállított utasokat és bár a balesetet senki sem látta, a Volánbusz munkatársai, akik szintén ezen az útvonalon közlekedtek, észrevették a buszt és azonnal munkatársuk segítségére siettek. A kollégái azonnal kimentették a beteget a buszból, majd rögtön mentők segítségét kérték.
A mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a beteg életéért. Azonban a mentők is nagyon gyorsan a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben érkezett segítségnek köszönhetően végül sikerre vezetett.
További Belföld híreink
A férfit kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHamarosan kezdődik a Kormányinfó – kövesse nálunk élőben!
A Magyar Nemzet élő, szöveges tudósításában ismerteti majd a legfontosabb döntéseket!
Kubatov Gábor komoly ajándékkal készült képviselőtársának születésnapjára
A Fidesz alelnöke korábban sok mérkőzést elemzett ki Latorcai Jánossal.
Karácsony kitiltaná az autók nagy részét Budapestről, Szentkirályi kiakadt
A főpolgármester ismét magára öltötte a zöldálarcot, Szentkirályi Alexandra pedig leleplezte.
Vonattal ütközött autó, brutális késésekkel kell számolni a MÁV egyes vonalain
Az utasok közül senki nem sérült meg, a helyszínelés alatt pótlóbusz közlekedik az érintett vonatok helyett
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Átfogó támadásba kezdett Oroszország
Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője
Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk
Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról
Vinícius Júnior: Mi sosem adjuk meg magunkat; De Ligt: Kegyetlen a labdarúgás
Biden beismerte, hogy felhagynak a fegyverszállítással
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk