A sajtó viselkedése kínos, a döntő remek eredmény - Ten Hag szerint jó irányba halad a Manchester United

Vannak olyan klubok, ahol egyszerre áldás és átok dolgozni. Ahol minden adott a sikerhez, cserébe a hatalmas nyomással és a kiemelt (média)figyelemmel is meg kell birkózni. Ahol nagy célokért lehet harcolni, de két egymást követő botlás után már mély válságról írnak a lapok és kifütyülik a játékosokat a szurkolók. Ahol a győzelem csak a minimális elvárás – mert mindig nyerni kell, de lehetőleg szépen, elegánsan stílusosan.

Mind közül azonban azok a legnehezebb feladatok, amikor a múlt súlya és a jelen realitása nincs összhangban egymással – még elvárják a szépet, a jót, a stílusos győzelmet, de a siker feltételei már nem állnak rendelkezésre. A Manchester United-szurkolók számára ismerős lehet a helyzet: Sir Alex Ferguson visszavonulása óta tetszhalott állapotban működik a klub: nincs identitás, nincsenek folyamatok, legfeljebb az itt és most részsikerei. Vagy azok illúziója.

Erik ten Hag – jobb, más híján – csak ezekbe tud kapaszkodni. A holland hetek óta ugyanazt próbálja a fejekbe sulykolni: a Manchester United halad valamerre, és ha a nyáron újra rácsapnának a reset gombra, azzal tönkretennének egy ígéretes folyamatot. Mivel az edző meg szeretné tartani az állását, tökéletesen érthető, miért próbálja sikerként eladni az eredményeket, ám az igazi kérdés az, hogy vajon ez elég lesz-e ahhoz, hogy meggyőzze az Ineost is.

A holland legutóbb az FA-kupa-elődöntőket követően fakadt ki, szerinte ugyanis a sajtó igazságtalanul tálalta a Coventry elleni mérkőzést. A Manchester United 3-0-ra is vezetett, ám az angol másodosztályban szereplő ellenfelük kiegyenlített és visszajött a mérkőzésbe. Végül az MU továbbjutott büntetőkkel, de ehhez már hatalmas mázli is kellett: csak a vonalazás utáni centik mentették meg őket attól a szégyentől, hogy kikapjanak a hosszabbításban.

Na igen, a szégyen szó: Ten Hag pont egy hasonszőrű jellemzésen húzta fel magát.

Való igaz: az eredmények – ha tényleg jók – a helyükön tarthatnak edzőket. Massimiliano Allegri Juventusa évek óta nézhetetlenül focizik, de miután teljesítette a célokat – amit talán még a bravúr szóval is jellemezhetünk – újra és újra megkapta a bizalmat az edző. De vajon vannak-e olyan erősek Ten Hag eredményei, hogy azok alapján megérdemelje a bizalmat? Nem biztos, hogy ezt a dossziét valóban ki akarja nyitni a holland.

Tavaly – már akkor is erős felülteljesítéssel – bejött a harmadik helyre a bajnokságban a Manchester Uniteddel, amivel elérte a Bajnokok Ligája-indulást, ezen kívül megnyerték az Angol Ligakupát, az FA-kupában pedig döntőbe jutottak. Nagyjából innen kellett volna építkezni, ehhez képest a bajnokságban katasztrofálisan teljesít az MU, a BL-csoportban negyedik helyen zárt a Bayern München, a København és a Galatasaray mögött, a Ligakupában pedig szétszedte őket a Newcastle.

Ten Hag legnagyobb kudarca azonban nem az eredménysorban rejlik, hanem a pályán látottakban: pont azt nem sikerült átadni a csapatnak, amiért két évvel ezelőtt leigazolták őt az Ajaxtól. Az MU vezetősége azt a focit szerette volna az Old Traffordra költöztetni, amit Ten Hag annyira tökéletesre csiszolt Hollandiában, hogy még a nemzetközi kupákban is működött. Ebből azonban a kezdeti kudarcokból okulva végül semmi sem valósult meg.

2024-ben ott tartunk, hogy az edző szerint nem jelent problémát, ha meccsenként 20-30 lövés záporozik a kapura, elvégre azért fizetik a kapust, hogy védjen. A Manchester United alapjátékának szerves részét képezi, hogy feltolnak négy-öt játékost letámadni, miközben a többi mezőnyjátékos hátul marad biztosítani, és a két „csapatrész” között marad egy 30-40 méteres üres sáv, amivel nem különösebben foglalkoznak.

Ezért megmosolyogtató, amikor Ten Hag balszerencsét emleget, illetve a kontroll elvesztésével magyarázza a Coventry elleni leolvadást. Ez nem egyszeri eset: a csapata eleve nem törekszik a kontrollra, a meccsek nagy része az őrült rohanásról és az átmenetekről szól, és ebben a felfogásban kódoltan nagy szerepe van a szerencsének. Az elődöntőben talán a mázlifaktor rossz oldalára kerültek, de egy körrel korábban a Liverpool legyőzésekor több ízben mellettük állt.

Ten Hag tehát egyelőre csak egy beteljesületlen ígéret az MU kispadján, és nehéz elképzelni, hogy ez megváltozhat. Volt már példa arra, hogy egy edző a kezdeti bukdácsolás után megfordította a szerencséjét, és sokszorosan meghálálta a bizalmat. De ha Mikel Arteta és az Arsenal esetét vesszük alapul, náluk megvolt az összhang az edző és a klubvezetés között, és legalább ők tisztában voltak azzal, mit és hogyan akarnak csinálni.

Az MU-nál viszont szó sincs ilyesmiről: Ten Hag alatt 450 millió eurót költött játékosokra a klub, de anélkül, hogy ténylegesen felépítettek volna valamit. Ten Hag az Ajaxnál csak edző volt, és csak azzal kellett foglalkoznia, amihez egyébként ért. Manchesterben viszont nagyobb beleszólást kapott a kiválasztásba, ami nagyon ritkán sül el jól: az edzők ugyanis nem látják át úgy a piacot, ahogyan azt az átigazolásra szakosodott sportigazgatók. A végeredmény borítékolható volt.

De ez igazából a régi nóta: az MU-nál nem épült fel az a rendszer, ami elengedhetetlen a tartós sikerekhez. Nyilvánvaló tehát, hogy a probléma gyökere mélyebbre nyúlik Ten Hagnál, ám ettől még ugyanolyan jogosak maradnak az edzőt ért kritikák, amin egy kupagyőzelem sem változtatna sokat. Sőt: ha az eredmények hullámzóak lennének, de legalább a pályán látszódna, mit akar felépíteni Manchesterben Ten Hag, sokkal nagyobb eséllyel tarthatná meg az állását.