A gallok megállíthatatlanok!

65 éve szórakoztat az Asterix-sorozat

Kedvenc gall hőseink idén 65 éve kalandoznak világszerte. René Goscinny és Albert Uderzo képregény sorozata olyan tempóval hódította meg a világot, amilyenről a rómaiak álmodni sem mertek. 2024 tavaszán már a 39. sorozatrész jelent meg magyarul. Az Asterix és a griffben Asterix és Obelix egy „vadkeleti” szarmata törzs segítségére sietnek, hogy megvédjék totemállatukat a római hódítóktól.

Forrás: Móra Kiadó

A szerzőpáros közös munkája 1959-ben indult, Asterix karaktere a Pilote képregény magazin 1. számában látott napvilágot. 1961-ben jelent meg az első képregényalbum Asterix, a gall címen, a rómaiaknak ellenálló gall falucska történeteivel. A képregény sorozat hamar népszerűvé vált, 1967-ben mutatták be animációsfilm-adaptációját, igaz, ez még az alkotók engedélye nélkül készült el. A további részek közül az Asterix tizenkét próbáját rendezte a szerzőpáros.

Néhány évvel azután, hogy az alkotók megalapították saját rajzfilm stúdiójukat, a Studios Idéfixet, René Goscinny 1977-ben tragikus hirtelenséggel meghalt. Albert Uderzo nem hagyta magára az addigra már rendkívül népszerű karaktereket. A következő húsz évben kilenc további kötetet írt és rajzolt önállóan.

Az olasz származású szerző a sorozat 50. születésnapja után adta át a stafétát. Jean Yves Ferri és Didier Conrad az ő mentorálása mellett kezdett bele az újabb Asterix-kötetek megalkotásába. Az új szerzőpáros összesen öt részt készített el együtt, a sorozat hagyományait megőrizve. Az utolsó közülük az Asterix és a griff, melyet idén már magyarul is olvashatnak a rajongók. A 2023-ban franciául megjelent 40. sorozatrésztől Fabcaro vette át Ferri helyét. Nagyon várjuk az új történetet is.

Az Asterix-univerzum megállíthatatlan: öt élőszereplős film, tíz animációs film, negyven képregény, öt illusztrált album, tizenhárom különkiadás, társas- és videójátékok, valamint számtalan adaptáció látott napvilágot az elmúlt 65 évben.

A képregények népszerűségét jelzi, hogy 89 nyelven és további 31 nyelvjárásban olvashatóak sorozatrészek; többek között baszk, korzikai vagy breton nyelven is. Világszerte már több mint 393 millió példány fogyott a kötetekből.

 

A sorozat alkotópárosa már az 1970-es években álmodott arról, hogy Ideafix, vagyis Asterix és Obelix kiskutyája saját képregény- és tv-sorozatot kapjon. Az álom megkésve, de teljesült, és 2022 óta magyar nyelven is elérhetők az Ideafix sorozat részei. A legújabb, A rebellisek cirkuszolnak című részben Ideafix és barátai egy egyiptomi oroszlán segítségére sietnek, hogy kiszabadítsák a rómaiak cirkuszából.

Olvass bele ITT!

Forrás: Móra Kiadó

A rajongók 1989 óta látogathatják az Asterix Parkot (Parc Asterix) Párizsban. A látogatók megcsodálhatják a szabadtéri állandó kiállítást, bejárhatják a képregény sorozat helyszíneit, és izgalmas élményeken keresztül élhetik át Asterix és Obelix kalandjait.


Jean-Yves Ferri: Asterix 39. - Asterix és a Griff
Panoramix álmában üzenetet kap a távoli keletről Tarjatepsin sámántól. Szarmata kollégája azért kér tőle segítséget, mert Julius Caesar azzal bízta meg személyes térképészét, Cartographust, hogy hozza el neki Rómába a törzs szent állatát, a griffet.

Forrás: Móra Kiadó

Egy egész légió indul el keletre elfogni a rejtélyes állatot, amellyel Caesar a cirkuszi játékokon akar elbüszkélkedni. A gall druidát természetesen ezúttal is elkíséri Asterix, Obelix és Ideafix, és a rómaiak ellen szövetségre lépnek az Idestova által vezetett szarmata amazon harcosokkal. A dolgukat nehezíti, hogy a dermesztő hidegben megfagy és hatástalanná válik az emberfeletti erőt kölcsönző varázsital…

Olvass bele ITT!