A Momentum szerint hamisítással kerülhetett fel az MSZP logója az ajkai jelölőlapra, az MSZP nem érti a vádat

2024. április 24. – 15:26

Másolás

Vágólapra másolva

Hamisítással kerülhetett fel az MSZP logója az ajkai jelölőlapra – írta keddi közleményében a Momentum Mozgalom. „Felrúgta az ajkai megállapodást az MSZP, ugyanis az ellenzéki jelöltek a Közösen Ajkáért Egyesület jelölésével indultak volna a választásokon, azonban az óbaloldali párt a jelöltek bejelentésénél kicserélhetett egy nyomtatványt, így az MSZP logója is rákerült a lapra” – áll a közleményben.

A Nemzeti Választási Iroda adatbázisában ellenőrizhető, hogy a Közösen Ajkáért Egyesület mellett egyedül az MSZP logója szerepel Schwartz Béla ellenzéki polgármesterjelölt és az egyéni képviselőjelöltek neve mellett. A Momentum azt ígéri, jogi lépéseket tesz, és önállóan fog elindulni a választásokon Ajkán.

Megkérdeztük az MSZP-t arról, mi az álláspontja az ügyben. A Telexnek a párt sajtóosztálya ezt válaszolta: „Nem értjük a Momentum közleményét, melyben azzal vádolják az MSZP-t, hogy felrúgta az ajkai megállapodást, hiszen a jelöltállítás folyamatában minden a helyi és a regionális Momentummal egyeztetve történt.”

Schwartz Béla 2002 óta vezeti Ajkát, a 2019-es választáson a Közösen Ajkáért Egyesület színeiben győzte le a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, és a 10 egyéni körzetből 7-et szintén az ellenzék húzott be akkor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!