Belföld

Bicskei pedofilügy: K. Béla üzleti ügyeit vizsgálják

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
K. Endréhez képest róla alig esett szó. Vizsgálják, miként használta kapcsolati tőkéjét.

A bicskei pedofilügy és a kegyelmi botrány után a sajtó sokat foglalkozott K. Endre és V. János politikai és egyházi kapcsolataival, azzal, hogy ki és miért próbálta eltussolni az ügyet, amelyben az igazgatóhelyettest kényszerítésért elítélték, miközben a másodrendű vádlott, K. Béla csak felfüggesztett börtönt kapott, noha a volt nevelő négy gyereket zaklatott szexuálisan.

Az Átlátszó szerint őt is jól ismerték a környékbeli üzleti körök, közhivatalok. Az azóta elérhetetlenné tett Facebook-profilja szerint nem sokkal elítélése után egy Lamborghinivel pózolt (állítása szerint sajátjával), illetve hirtelen egy olyan új cégnél tűnt fel, amely négy év alatt több mint egymilliárd forint bevételre tett szert.

Vadai Ágnes (DK) a stróman szálra kérdezett rá Polt Péternél, miután  a portálnak többen is megerősítették, a kiszolgáltatott fiatalokat megpróbálta bevonni szövevényes ügyekbe, arra is, hogy céges papírokat írjanak alá neki, még adótartozással terhelt céget is próbált rásózni valakire.

A legfőbb ügyész ezúttal is feljelentésként értékelt a kérdést. Polt Péterazt írta, az elbírálás után Vadai Ágnest a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatja majd arról, indul-e nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik