Szórakozás

Házasság első látásra: Nem sokkal azután, hogy szakított feleségével, Andris ráhajtott Bogira

TV2
TV2
Így már csak két feleség maradt, akiket még nem próbált meg befűzni a műsor Casanovája.

Házasság első látásra egyik párosa kiszállt a kísérletbőlPetra és Andris a keddi részben kijelentették, hogy szeretnének véget vetni a kapcsolatuknak. Később a többi párral közös vacsorán a többieknek is elmondták, hogy szakítottak, a szerdai epizód előzetese szerint azonban Andris nem sokáig késlekedett, máris ráhajtott egy másik feleségre.

Emlékeztetőül: Andris házassága alatt korábban számot cserélt Hildával, majd Enikőnél is bepróbálkozott, de olyan is előfordult, hogy a felesége orra előtt kérte el az őket kiszolgáló pincérnő telefonszámát. Ezúttal Bogira vetette ki a hálóját.

A legelső találkozáskor te voltál számomra a legérdekesebb lány

– mondta Geri nejének Andris, aki erre megemlítette, hogy a férfi ennek ellenére hozzá sem szólt akkor. Andrisnak erre is volt magyarázata:

Mert tök bénán reagáltál minden helyzetre. Próbáltam veled tök messzire menősen beszélni, és tök semleges voltál. Gondoltam, mire ezt a lányt befűzöm, december lesz… Ez egy őszinte vallomás volt.

Bogi közben többször visszakérdezett, hogy „Mi van?”, majd azt mondta, Andris biztosan szórakozik csak vele.

Lehet, hogy nem a legjobb időzítés, de mikor máskor mondjam el, ha nem most? Mondjuk találkozhatunk jövő héten is

– folytatta Andris, arra utalva, hogy a kísérletnek már vége lesz a következő hétre.

A szituációt távolról figyelő pszichológusok arról beszéltek, remélik, Bogi nem veszi be Andris dumáját.

Kapcsolódó
Házasság első látásra: Petra és Andris kiszálltak a kísérletből
Mindketten jobbnak látták, ha lezárják a házasságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik