Negyvenöt év alatt teljesen megváltozott az egész világ a Mercedes-Benz G-osztály körül, hiszen a nagymamák helyett már YouTube videók tanítják meg főzni az új generációt, üzemanyag helyett egyre több autóba villany tankolunk. Közben a G-osztály terepjáróból státuszszimbólum lett, most pedig az elektromos hajtással olyat mutat, mint még soha.

1979 óta a G-osztály vitathatatlanul a Mercedes állócsillaga, mert ez az autó mindig ott volt, mindig megmutatta, hogy lehet még igazi terepjárót venni, ami átvisz minden akadályon. Mostanra azonban inkább a piszkosul erős Mercedes-AMG G 63-asé lett a főszerep, ami tökéletes kiegészítője bárkinek, aki azt szeretné hirdetni, hogy ezt is megteheti. 2024-ben viszont már új szelek fújnak, ezért itt a teljesen elektromos Mercedes-Benz G 580 with EQ Technology. Nem egyszerűen EQG, tényleg ez a baromi hosszú karakterlánc lett a neve.

Aggodalomra semmi ok, az elektromos G-osztály megtartotta a kocka formát, a jellegzetesen férfias ajtócsukódását és a terepképességeit is.

Sziluettje akár egy paneltömb, a kerek fényszórók és a sárvédők tetejéből kibukkanó irányjelzők is megmaradtak, de a külső zsanéros ajtókat és a karosszériából kiálló kerékívek is megtartották. Az elektromos G-osztály részletein azonban finomítottak, hogy a lehető legjobb légellenállást hozzák ki a szélcsatorna réméből.

Légfüggönynek nyitottak utat a hátsó kerekek előtti elemen, a hűtőrács helyett pedig műanyag burkolat van, melynek világító keretében díszeleg a háromágú csillag. Magasabb a gépházteteje és az első tetőoszlopok burkolata mellett is hatékonyabban siklik a levegő, valamint kisimították a tető éleit. Hagyományos pótkerék helyett alapból egy töltőkábelek tárolására kialakított doboz lóg az oldalra nyíló csomagtérajtón. Apró részlet, hogy ennek a doboznak a felső részét feketére fényezik, hogy a hátsó ablak vonalába olvadjon, így letisztultabb az összkép.

Minden a modern Mercedesekben megszokott helyen van az elektromos G-osztály utasterében, tehát az enyhén hajlított szélvédő előtt két 12,3 colos kijelzőn jelenik meg a digitális óracsoport és az MBUX fedélzeti rendszer menüje. A 360 fokos kamera terepen is hasznos kiegészítő, meredek dombon felfelé haladva az átlátszó motorháztető illúzióját is megadja, hogy látható legyen az autó előtti terület és a nyomvonal.

Mivel az elektromos hajtás végtelenül csendes, ezért az autó hangjának karakterét a menüből lehet változtatni. Minden elképzelhető vezetéstámogató rendszer benne van és opcióként elérhető az elektromos G 580-hoz, de az okos LED-es lámpák, az adaptív tempomat és a sávtartón mellett az út tervezésénél a töltőpontok keresésében is segít. Hasznos, hogy a tükör mögé beépített kamerájának dashcam funkciója is van.

Egyenáramú töltőről (DC) akár 200 kW-tal is tölthető az elektromos G-osztály, így 10-ről 80 százalékra 32 perc alatt töltődik.

Nettó 116 kWh kapacitású, 216 cellából álló lítiumion akkumulátor van az autó létravázába integrálva. Ezzel a Mercedes ígérete szerint akár 473 kilométert is képes megtenni a G-osztály egy feltöltéssel, ami nagyjából megfelel a korábbi nyolchengeres G 500-as hatótávjának.

Annak érdekében, hogy az akkumulátor terepen is megfelelő védelmet kapjon, a G-osztály alatt egy masszív csúszólemez van. Acél vagy alumínium helyett egy karbont is tartalmazó speciális keverékű anyagból készült, melyet aerodinamikai és akusztikai szempontból is teszteltek. Ez a 26 milliméter vastag panel 57,6 kilogramm súlyú és 50 darab acélcsavarral van a létravázhoz erősítve.

Mind a négy kereket egy önálló 108 kW-os (147 lóerő) villanymotor hajtja, így a Mercedes terepjáraója képes akár egyhelyben megfordulni, de a nyomaték elosztása is rendkívül precíz, ebben a G-osztályban a differenciálzár is virtuális. A G 580 with EQ Technology (döbbenet, hogy ezt a nevet komolyan gondolták) rendszerteljesítménye 432 kW (587 lóerő) és 1164 Nm nyomatéka van. Ezzel a 3085 kilogrammos terepjáró 4,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 180 km/óránál elektronikusan korlátozott.

Valóban felkészült a terepre a Mercedes-Benz G 580 with EQ Technology, melynek hasmagassága 25 centiméter, a gázlómélysége pedig 85 centiméter. Első futóműve független, a hátsó pedig merevtengelyes. Akár 35 fokos oldaldőléssel is tud haladni, az első terepszöge 32, a hátsó 30,7 fokos, a rámaszög pedig 20,3 fok.

Ez is érdekelhet:

Még mindig brutális a Mercedes-Benz G-osztály

Baltával faragott forma, izmos motorok, három zárható differenciálmű.

Fényűzőbb lett a Mercedes elektromos luxuslimuzinja

Álló csillag, nagyobb hatótáv és kényeztető komfort az EQS-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Meglepetésgyőzelem a Miami Nagydíjon

Csak egy olasz tud úgy ordibálni a lerobbant kocsija miatt, mint ez a srác az Alfája mellett

További cikkeink a témában