Ezeket látta már?

2 hónap ágynyugalom hétmillióért? Ilyen feltételekkel nem biztos, hogy jelentkezne!

kutatás fekvés űrexpedíció súlytalanság

Hogyan reagál a szervezet 60 napos szigorú ágynyugalomra? Erre keresik a választ a kutatók.

Egy esetleges Holdra vagy Marsra készülő expedíció miatt szeretnék részletesebben megvizsgálni, hogyan reagál az emberi szervezet a 60 napos szigorú ágynyugalomra. A Német Repülési Központ (DLR) önkénteseket keres a vizsgálathoz, a résztvevők 18 000 eurót kapnak.

Ilyen jelentkezőket várnak

  • 24 és 55 év közötti;
  • 1,53-1,90 méter magas;
  • 18-30 közötti BMI-vel rendelkező;
  • egészségesnek kell lennie;
  • nemdohányzónak kell lennie;
  • jól kell tudni németül.

A kísérleti alanyoknak a súlytalanság állapotában egy másik égitesthez vezető hosszú utazást kell szimulálniuk úgy, hogy 60 napig ágyban fekszenek. A kutatók azt szeretnék megvizsgálni, hogy milyen módszerekkel lehet elkerülni a súlytalanság következményeit, például a szédülést és a koordinációs zavarokat.

A vizsgálat másik extrém kihívása, hogy a résztvevők ágyát 6 fokkal megdöntik, így a fejük alacsonyabban lesz, mint a lábuk.

„Ebben a dőlésszögben a testben lévő folyadékok szinte ugyanúgy mozognak, mint az űrhajósoké az űrben” – mondta Edwin Mulder, a tanulmány vezetője. "Megnő a nyomás a fejben, a fizikai inaktivitás miatt az izmok és a csontok leépülnek, az egyensúlyérzék megváltozik, és ez az állapot kihat a szív- és érrendszerre is."

A NASA is részt vesz a kutatásban

A kölni kutatók az amerikai űrügynökséggel közösen végzik a kísérletet.

Három csoportra osztják a jelentkezőket. Az alanyok lábát hevederekkel egy deszkához nyomják, hogy a testben azt az érzést keltsék, mintha állnának. A másik csoport erő- és állóképességi edzéseket is végez. A harmadik csoportban az izmokat elektromos impulzusokkal stimulálják. Így már nem is olyan csábító az ajánlat, igaz?

Felfekvés is lehet a hosszú ágynyugalomból

Ha a bőr vérellátása két-három óránál hosszabb ideig szünetel, a bőr elhal. A bőr vérellátásának csökkenése akkor jön létre, ha a bőrre nehezedő nyomás megakadályozza a vér áramlását. Akár a rosszul illeszkedő, nem megfelelő méretű, szoros öltözék, a meggyűrődött ágynemű vagy a sarkat feltörő cipő is elindíthatja a folyamatot.

A felfekvés és a nyomási fekély rendszerint mozgásképtelenséget okozó, hosszú ágynyugalmat igénylő betegségek mellett alakul ki. A tartósan nyomásnak kitett bőrterületeken, elsősorban a csontos alap felett – keresztcsont, sarok – kialakuló bőr- és bőr alatti szövetkárosodást felfekvésnek, illetve nyomási fekélynek (decubitus) nevezzük.

A bőr és az egyéb szövetek vérellátási zavara miatt kialakuló kórfolyamat kezdetben sápadt terület, majd vérbőség, végül elhalásos szövethiány formájában jelenik meg. A mély felfekvés miatt kialakuló fekélyes sebek fertőződése életveszélyes állapotot idézhet elő, magas a vérmérgezés kialakulásának kockázata.

A felfekvés súlyosságának megítélése a bőr vagy a mélyebben fekvő szövetek károsodásának mértéke szerint történik.

  • Enyhe formában a bőrfelület vörösre vagy kékeslilára színeződik, nyomás hatására kifehéredik, vértelenné válik, a bőr érzékeny lehet és viszket. 
  • Súlyosbodás esetén a bőr hám- (epidermisz) és irha- (dermisz) rétegei károsodnak, bőrhiány alakul ki. Az így kialakuló nyílt sebhez vagy hólyaghoz hasonló fekély idővel a bőr összes rétegét érinti, a bőr alatti szövetek is sérülnek a fekély mélyülésével.
  • A legsúlyosabb formában a bőr alatti izmok és csontok is károsodnak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Miért forog velem a világ? Ilyen tünetek jelzik, ha kiszáradás a szédülés oka

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

egyensúlyzavar

Forrás: Kronen Zeitung
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához