back to top
KezdőlapFormula 1Már Miamiban bekékül a Ferrari, de még nem az új szponzor miatt

Már Miamiban bekékül a Ferrari, de még nem az új szponzor miatt

-

A sajtóban belengetett közelgő HP-szerződéstől függetlenül a Ferrari a jövő hétvégi Miami Nagydíjon mindenképpen bekékül, a csapat ugyanis az észak-amerikai jelenlétének 70. évfordulójára különleges festéssel lepi meg a rajongókat.

Hogy ez pontosan hogy fog kinézni, azt még nem mutatták meg, de kétféle kék árnyalat, az Azzurro La Plata és az Azzurro Dino is megjelenik majd Charles Leclerc és Carlos Sainz SF24-esén. Egyszeri csapatruházatuk viszont teljesen kék lesz, mint azt maguk a versenyzők is felfedezik az alábbi videóban:

Nem ez lesz ugyanakkor az első alkalom, hogy a Scuderia F1-es autói magukon viselik a kék színt, hiszen az 1964-es szezon utolsó két versenyén kék-fehérben mentek. Ennek oka, hogy az FIA nem akarta homologizáltatni Enzo Ferrari legújabb sportautóját, a 250 LM-et. A Commendatore dühét pedig csak fokozta, hogy az olasz motorsport szövetség, az ACI nem állt mögé. Ezért aztán Ferrari azzal fenyegetőzött, hogy soha többé nem használja az Olaszországot szimbolizáló tűzpiros festést. Ekkor két futam volt hátra az idényből, a soron következő, Watkins Glenben tartott versenyre pedig Ferrari North American Racing Team-ként (NART) nevezett, John Surtees és Lorenzo Bandini 158-asai pedig kék-fehérben pompáztak.

Embed from Getty Images

Surtees második helye után a mexikói szezonzárón is maradt ez a felállás, a brit pilóta pedig itt is második lett, amivel megnyerte az 1964-es vb-címet. Mindezt egy kék-fehér Ferrariban, amivel a mai napig ő az egyetlen Ferrari-pilóta, aki nem vörös autóval lett világbajnok. A vita aztán természetesen elült, a Ferrarik 1965-re pedig visszatértek a vörös festéshez.