Galambos Lajcsi már nagyon régóta ismeri Győzikét, egyszer pedig az első találkozását is felidézte a showman-el.
Gáspár Győzőt a legtöbben saját nevével fémjelzett showműsorából ismerhetik, a Győzike show hosszú évekig ment az RTL Klubon, rengeteg nézőt tévé elé ültetve. 14 évvel a befejezés után most újra feltámasztják a reality-t, ám ezúttal már a TV2-n lesz látható. A műsor egykor hatalmas népszerűséget hozott a családnak – írja a Promotions.
Győzike azonban már előtte is ismert volt a zenekara miatt, Lagzi Lajcsi is így találkozott vele először. „Amikor először bemutatkozott, azt mondtam, hogy Győzike, hát se énekelni, se táncolni, se beszélni nem tudsz. Hát hogy lesz ebből produkció? És akkor ott hisztizett, és azért került mellé két lány, hogy azt a fajta lehetetlenséget valahogy palástolja” – idézte fel az első találkozásukat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rónai Egon szívszorító részleteket árult el Albert Györgyi utolsó hónapjairól Május 9-én, vagyis ma lenne 60 éves Albert Györgyi, aki külföldre szeretett volna menekülni a problémái elől, végül egy taxiban szívinfarktus kapott és 44 éves korában életét vesztette. Előtte háromszor próbálta magától eldobni az életét.
- Győzike fontos társadalmi eseményen vett részt Férjhez ment Kunovics Katinka, a Romantic zenekar énekesnője. A nagy napon a zenekar két másik tagja, Gáspár Győző és Völgyi Zsuzsi is ott volt, sőt, ők kísérték Katinkát az anyakönyvvezetőhöz.
- Most érkezett: meggyilkolták a Covid alatt hőssé vált énekest A hős énekes egy kocsmai támadásban vesztette életét a hétvégén.
- Nem hiszi el, mivel foglalkozik az RTL egykori sztárja Az alkoholproblémái miatt hosszabb időt elvonón töltő Molnár Gusztáv már újra a színpadon áll, azonban még nincs annyi munkája a színházban, és kifejezetten vágyott arra, hogy kétkezi, fizikai munkát végezzen.