Csütörtökön nyílik Balázs János, salgótarjáni roma festő kiállítása a szegedi Fekete házban. Pénteken a világ első roma divatstúdiója, a Romani Design ruháit felvonultató tárlat megnyitójára várják a látogatókat.

Balázs1.jpg
Balázs János festménye. Fotó: Fekete ház.

Két izgalmas kiállítással várják hamarosan a Fekete házban az érdeklődőket Szegeden. Április 25-én 17 órakor nyitják meg Balázs János, salgótarjáni roma festő tárlatát Lelkem műhelyéből címmel. Április 26-án 16 órakor pedig a Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért című kiállítás nyitja meg kapuit.

Az autodidakta festő és  költő 1905-ben született. Kisgyermek korában félárván maradt: ekkor költözött be a család Salgótarjánba, a pécskődombi cigánytelepre, ahol maguk által tákolt putriban éltek. A súlyos szegénységben felnövekvő  Balázs festeni kezdett, és verseket írt. A hadifogságból hazatérve elvonultan élt: egyfajta remeteként folytatta munkásságát. Barátai, tisztelői vittek számára vásznat és festéket, hogy alkotni tudjon. A szegedi kiállításon különleges látványvilágú festészetét és egyedi verseit is megismerhetik a látogatók.

A világ első roma divatstúdiója, a Romani Design 2010-ben alakult. Célja, hogy a tradíciókra alapozva, a divat segítségével támogassa a roma közösségek integrációját. A társadalmi felelősségvállalás jegyében tervezik meg kollekcióikat, egy-egy általuk közvetíteni kívánt üzenet mentén. Olyan ruhákat, ékszereket és kiegészítőket készítenek, amelyek modern szemlélettel építenek a roma hagyományokra. Fontosnak tekintik a fenntarthatóságot is: a textilhulladékot sokféleképpen – például táskamintaként, fülbevalóként – hasznosítják újra. A szegedi tárlaton a divatstúdió kollekcióiba, valamint az általuk folytatott kultúrmissziós, aktivista tevékenységbe is betekinthetnek a látogatók.