Belföld

Letette újszülött gyermekét a buszmegállóban, majd visszautazott Ausztriába

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte jogerősen a Pécsi Ítélőtábla azt a nőt, aki két és fél évvel ezelőtt sorsára hagyta az újszülött gyermekét egy fonyódi buszmegállóban.

A táblabíróság közleménye szerint a 37 éves, kiskorú gyermekét egyedül nevelő vádlott már több éve rendezett körülmények között élt Ausztriában, amikor megismerkedett egy zalai férfival, akitől 2021-ben teherbe esett, de a külvilágtól állapotát eltitkolta, orvoshoz nem járt.

A babát október 10-én egy balatoni nyaralóban, egyedül szülte meg, az újszülöttet megmosdatta, betakarta egy törölközőbe, majd – továbbra sem szólva senkinek – autóba ült vele.  Az MTI azt írta, hogy a nő  némi bolyongás után a  a fonyódi ügyészség épülete előtti – fedett, három oldalról védett – buszmegálló padján magára hagyta a babát, majd Ausztriába utazott.

 Nem sokkal később kutyasétáltatók lettek figyelmesek a síró csecsemőre, akiről később a kiérkező mentők megállapították, hogy a körülmények és a nyolc fokos, hűvös időjárás ellenére is teljesen egészséges. Az asszony saját maga jelentkezett a rendőrségen, amikor megtudta hogy keresik.

Mint kiderült, a nő állapotjellegű személyiségzavarban szenved, amely cselekménye elkövetésekor is megállapítható volt, ezen felül a fizikai és érzelmi stressz hatására beszűkült tudati állapotba került. Utóbbi ugyan nem tette képtelenné, nem korlátozta őt abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességének következményeit felismerje, s ennek megfelelően cselekedjen, de megnehezítette a gondolkodását, illetve a mérlegelési képességét.

Az ügyészség emberölés kísérlete miatt benyújtott vádemelése folytán első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék kiskorú veszélyeztetése miatt egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte az anyát. A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta az ítéletet, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik