„Mi, idősebbek, tudjuk: mindig a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét”

– fogalmazott a kormányfő.

Hirdetés

Felidézte: 15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák majd meg.

De az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot, és ma már mindenki tudja, hogy szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő – hangsúlyozta, hozzátéve: ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják.

Hozzátette: ha a szellem emberei is kihozzák magukból a legtöbbet és a szellem és a szakmunka világa jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország.

Úgy vélte: a mostani korban nehéz előre látni a jövőt, egyre nehezebb eldönteni, az ember milyen hivatás mellett tegye le a voksát. Az évtized elején az a hír járta, hogy az új technológiák hamarosan kiváltják a kétkezi munkát – jegyezte meg, hozzátéve azonban: kiderült, hogy számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani, „reszkethetnek viszont az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók”.

Emlékeztetett arra is: egy évtizede még senki nem mondta volna meg, hogy a szomszédban kitörhet egy háború vagy hogy az Európai Unió utat téveszt és lemarad a világ nagy gazdasági versenyfutásában Amerika és Ázsia mögött.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök a XVII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a Hungexpo Kongresszusi Központban 2024. április 24-én

„Meggyőződésem, hogy aki szakmát választ, az jó lóra tesz. Aki az itt látható szakmákból olyat választ magának, ami kiállja az időt próbáját, azon semmiféle új technológia, háború, de még Brüsszel sem foghat ki”

– hangsúlyozta.

A magyar kormány feladatának nevezte, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy saját lábukra állhassanak és megkezdhessék önálló, felnőtt életüket. Nehéz ugyan kisilabizálni, mit hoz a jövő, de a kormánynak az a dolga, hogy időtálló és korszerű képzést adjon mindenki számára – közölte.

Orbán Viktor kitért arra is: közelebb hozták az egyetemi világot és a szakképzést, összekapcsolták a katedrák emelkedettségét a gyakorlati tudással.

Kiemelte: a szakképzésben eltöltött utolsó év már kreditként beszámítható az egyetemi tanulmányok során, és aki a legjobban teljesít, azt „kapásból felveszik” a felsőoktatási intézményekbe. Hozzátette: a legmodernebb felszereléseket és eszközöket adják a diákok kezébe, hogy a lehető legkorszerűbb tudást szerezhessék meg.

Korábban írtuk

Orbán Viktor értékelése szerint ennek meg is látszik az eredménye, hiszen Magyarország a világ 200 országa közül a 33. leginnovatívabb ország, a gyártási csúcstechnológiában pedig az ötödik legjobb helyen áll a világon. Mindez azért van így, mert a magyar ember általában a legmagasabb színvonalon akar dolgozni, „Magyarországon még a munka valóban becsület dolga” – jegyezte meg.

„Nekünk, remélem önöknek is azt tanították, ha csinálsz valamit, akkor csináld világszínvonalon”

– fogalmazott, hozzátéve: ez rá éppúgy igaz, mint a diákokra, illetve a tanáraikra és a mestereikre. Ezt a munkamorált kell továbbadni a jövő szakembereinek is – rögzítette.

Jó pályán vagyunk, a szakképzés egyre vonzóbb – hangsúlyozta a kormányfő, kiemelve, hogy amikor pályaválasztásra kerül sor, a fiatalok több mint fele végül a technikumot választja, a túljelentkezés általában háromszoros, de van, ahol tízszeres.

Orbán Viktor a magyar kormány nevében négy dolgot garantált. Elsőként azt, hogy Magyarországon mindenkinek lesz szakmája és a technikum kapui mindenki előtt nyitva állnak. Másodikként, hogy akinek van szakmája, annak lesz munkája is. Mára elérték, hogy több a munkahely, mint a szakmunkás – mutatott rá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a XVII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a Hungexpo Kongresszusi Központban 2024. április 24-én

Harmadikként említette, hogy aki dolgozik, annak lesz tisztességes fizetése is. Amíg a mai kormány vezeti az országot, addig minden magyar ember munkája meg lesz becsülve – rögzítette.

„A negyedik, hogy aki a szakma mellé családot is vállal, annak lesz otthona és számíthat a kormány családtámogatására is. Mert tudjuk, hogy aki családot vállal, annak jó esélye van a boldog életre”

– fogalmazott Orbán Viktor, kiemelve: a boldog családokból pedig összeáll az az erős és független Magyarország, amiért évszázadok óta küzdünk.

A miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztivál résztvevőinek sok sikert kívánt a megmérettetéshez, hangsúlyozva, hogy a magyar szakképzés már ott van Európa élvonalában.