Alekosz hosszú idő után újra megörvendeztette a nagyérdeműt egy interjúval, ebben pedig az új szerelméről és Magyar Péterről is beszélt, akit egyenesen magára tetováltatna.
Alekoszt rendszeresen meglepik a rajongói különböző, kisé szokatlan tárgyakkal, hogy így fejezzék ki a rajongásukat. A celeb kapott már a nevével ellátott rendszámtáblát, illetve különböző futball- és Jimmy- relikviákat, de olyanra mint most, eddig sosem volt példa. Egy magyar művész ugyanis úgy döntött, hogy lefesti a realitysztárt, aki közösségi oldalán most be is mutatta a róla készült portrét – írja a Blikk.
"Ez az alkotás elismert festőművész ajándéka. Közel egy évvel ezelőtt Lukács Máté festőművész azzal keresett meg, hogy megfestené a portrémat. Az ajánlat, meghatott. Igent mondtam. Örömömet csak a meglepettségem überelte. Hihetetlen" – fogalmazott Alekosz egy posztjában, amelyben beszámolt az ajándékról. "Ha nekem tetoválásom lesz, az kollégámat, Magyar Péter valóságshowhőst ábrázolja majd. Nemkizárt" – írta a posztban. A portál munkatársának a kérdésre pedig azt is elárulta: jelenleg tökéletesen érzi magát, hiszen megtalálta a Nagy Őt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kitálaltak fiai Nagy Feróról, erre nem voltunk felkészülve Több családi titok is kiderült Nagy Feróról a TV2 legújabb műsorában, az Ütős ötös-ben. A Beatrice frontembere a családjával együtt érkezett Till Attilához, és már a bemutatkozáskor elkezdte csinálni a műsort a fiaival.
- Sokkoló bejelentés: Budapest jobb, mint Hollywood Ismét Magyarországon járt a világ egyik legnagyobb sztárja, Keanu Reeves. A sztárszínész forgatni jött hazánkban, azonban nem úgy, mint a többi Hollywood-i szupersztár: Reeves menetrend szerinti járattal érkezett, majd elvegyült a tömegben, nem csinált maga körül óriási felhajtást.
- Kitálalt a lánya a magyar nagyvállalkozóról - döbbenetes dolgok derültek ki “Bocsánat apa, ha ezt most nézed!” - jegyezte meg monológja közepén Cserpes Laura az ATV #Bochkor című műsorban, ahol édesapja sokkoló szokásáról rántotta le a leplet.
- Lesújtó hír érkezett, meghalt a Gyűrűk Ura legendás színésze 79 éves korában elhunyt Bernard Hill színész, akit leginkább a Titanicból és a Gyűrűk Urából ismerhettek a rajongók.