Gyász

"Talán fentről nézett" - autóbalesetben halt meg a Katasztrófavédelem 27 éves munkatársa

Bors

Létrehozva: 2024.04.24.

"Talán ő is velünk volt újra egy kicsit" - kollégái megható sorokkal búcsúztak.

A napokban volt egy éve, hogy a Katasztrófavédelem dolgozói közlekedési balesetben elvesztették fiatal kollégájukat, Mester Zsolt tűzoltó századost. Az ő emlékére szerveztek emléktúrát gyászoló barátai.

A fájdalom talán valamelyest enyhült, de emléke ma is erősen él bennünk. Zsoltnak számos hobbija volt, többek között a kirándulás. Részt vett a munkatársak által szervezett túrákon, szeretett a természetben időt tölteni családjával, barátaival. Most egy emléktúrán emlékeztünk meg róla, amelynek az útvonala pontosan megegyezett azzal, amelyet egykor még Zsolttal együtt tettünk meg. Egerből és Gyöngyösről is érkeztek régi kollégák, akik mind az iránta érzett tiszteletből és szeretetből vettek részt a közös programon

- számolt be a megható eseményről Facebook-oldalán a katasztrófavédelem. Síkfőkútról indult a húszfős csapat a Várkúti turistaházhoz, majd érintve a Kövesdi-kilátóhelyet, a Vasbánya-nyeregnél haladva csaknem tíz kilométer után megérkeztek a kiinduló pontra. A turistaháznál az áldozat azóta megszületett kisfia, felesége és édesanyja is csatlakozott a túrázókhoz.

Talán ő is velünk volt újra egy kicsit, talán fentről nézett és hallgatott bennünket. Ami biztos, emlékét örökké őrizni fogjuk

- búcsúztak a kollégák.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika