A 2021-ben elindított hagyományt folytatva idén is Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban tartják a magyar film legnagyobb ünnepét, a Magyar Mozgókép Fesztivált, melyre 2023. március 1. és 2024. február 28. között készült alkotásokkal nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, egész estés animáció, rövid animáció és tévésorozat – lehetett nevezni. A versenybe kerülő filmeket egy előzsűri választotta ki, a Magyar Mozgókép Díjak átadására pedig a fesztivál keretében kerül majd sor.

Június 14-én este, szintén a rendezvény részeként, a balatonfüredi Kisfaludy Galéria ad otthon az életműdíjasok köszöntésének:

Hirdetés
Fotó: Lucinda Douglas Menzies
Elek Judit

Elek Judit

Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja

Elek Judit 1956 és 1961 között Máriássy Félix osztályában tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember, majd egy évvel később mutatták be első nagyjátékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt Kiss Manyival a főszerepben. E két alkotást, illetve a Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült Mária-napot a Cannes-i Filmfesztiválon is vetítették. 1989-es Tutajosok című munkája az Európa-szerte nagy figyelmet kapott tiszaeszlári per témáját dolgozza fel, míg 1994-ben gyerekkori élményeit feldolgozó saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel.

Fotó: Szabados Zsuzsanna
Piros Ildikó

Piros Ildikó

Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Piros Ildikó 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére.

Fotó: Kirsch Gusztáv
Gulyás Buda

Gulyás Buda

Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár

Gulyás Buda olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft. és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba és Három testőr Afrikában című filmje, illetve Goda Krisztina három – Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon – közönségsikere.

Korábban írtuk

Fotó: Éder Vera

Selmeczi György

Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész

Az 1952-ben Kolozsváron született Selmeczi György először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Közel hatvan film zenéjét jegyzi, melyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta.

Deimanik Tamásné Baba

Balázs Béla-díjas fénymegadó

Deimanik Tamásné Baba közel ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém.

Az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a fesztiválon többek között olyan filmeket nézhet majd meg a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték és az Angi Vera. A tavalyi nagysikerű Cannes-i vetítés után a hazai közönség itt láthatja először a Sziget a szárazföldön című klasszikus frissen restaurált verzióját is.