22 éves lett Polgár Árpádék ritkán látott, jóképű fia – fotók
Szülinapot ünnepelnek Polgárék/ Fotó: Pozsonyi Zita
Már a 22 születésnapját ünnepli Polgár Tünde és Árpád gyermeke, aki megszólalásig hasonlít az édesanyjára.
Ezeket látta már?
Már 24 éve él együtt boldogan Polgár Árpád és Tünde, akik sok mindenen mentek keresztül a kapcsolatuk kezdete óta. A hosszú házasság titka szerintük: a kölcsönös tisztelet, szeretet és odafigyelés. Így próbálták nevelni a gyermeküket is, akivel rendkívül szoros a viszonyuk. A Feleségek luxuskivitelben sztárja azt is bevallotta korábban, hogy Dani véleményét a mai napig kikéri, mielőtt posztolna egy fotót, illetve az engedélyét is, hogy megoszthatja-e a tartalmat, amin ő is szerepel.
Ezúttal is így történhetett, ugyanis Tünde régi, gyerekkori és friss fotókon szemléltette, mekkorát nőtt az elmúlt években a gyermeke, akiből már kész férfi lett. Danit a 22. születésnapja alkalmából megható sorokkal köszöntötte az édesanya:
"22. Az Én pici fiam már felnőtt. Lassan a saját útját járja. Én pedig anyaként ugyanúgy féltem, mint amikor megszületett, megtette az első lépéseit, rohant a focipályán, vagy először maradt ki éjszaka. A féltés, aggodalom ugyanúgy mindennapos része az életemnek, csak már másért. A legfontosabb persze ma is ugyanaz: hogy kívánom, hogy boldog legyen! Nem, ne sikeres: boldog! Mert ez a közhelyesnek tűnő kívánság a legszebb álma minden szülőnek, hogy találja meg a saját boldogságát, hogy élje a saját, ne a szülei álmait. Boldog születésnapot Dani! (tegnap volt a szülinap, de azt a napot megtartottuk magunknak)" – olvasható a bejegyzésében a köszöntés.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt