Belföld

Fél évig élt internetes csalásokból egy nő, majd felszívódott a vádemelés előtt

Internetes csalássorozat miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy nő ellen, aki 2021 májusától több mint fél évig az interneten elkövetett bűncselekményekből fedezte a kiadásait.

A Heves Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nő egy népszerű online hirdetési oldalon kínált eladásra olyan – főleg műszaki – árucikkeket, amelyekkel valójában soha nem rendelkezett. Főleg mobiltelefont, hangszórót, okosórát vagy éppen fülhallgatót hirdetett meg, miközben célja kizárólag a termékek vételárának vagy előlegként egy részének megszerzése volt.

A hirdetésekre az ország különböző pontjairól jelentkeztek a sértettek, akikkel a vádlott telefonon vagy az interneten írásban tartotta a kapcsolatot. A nő által megtévesztett emberek az egyeztetések után a vádlott által megadott bankszámlára utalták a jellemzően 50 ezer forintot el nem érő összegeket.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az ügynek 33 sértettje van.  A vád tárgya kétrendbeli kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és 31 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége.

A közlemény szerint a vádlott gyanúsítotti kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott, feltehető, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért elérhetetlenné vált, ezért az ügyészség távollevő terhelttel szemben emelt vádat. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a nőre azzal, hogy tiltsák e a közügyektől, és vagyonelkobzást is rendeljenek el vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik