Elutasította a Kúria Karsai Dániel egyik népszavazási kérdését

2024. április 24. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

„Tegnap a Kúria elutasította az egyik népszavazási kérdésünket” – áll a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász, Karsai Dániel Facebook-oldalán.

Karsai annak érdekében kezdeményezett népszavazást, hogy azok a halálos betegek, akik állapotuk miatt elviselhetetlen, az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedést élnek át, legalább haláluk idejét és módját méltósággal választhassák meg.

Népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Bizottság visszadobta arra hivatkozva, hogy az élethez való jog sérthetetlen, ezért a kérdés nem bocsátható népszavazásra. Az elutasítás ellen az alkotmányjogász felülvizsgálati kérelemmel élt, de a Kúria helybenhagyta az NVB döntését arra hivatkozva, hogy az emberi élet és méltóság oszthatatlan egysége miatt nem képzelhető el olyan szabályozás, ami az Alaptörvény módosítása nélkül biztosíthatná a népszavazás alapján megalkotandó törvény érvényesülését.

„A Kúria szerint az élethez való jog abszolút jog. Ezért még az emberi méltóság védelme sem törheti át. Más szavakkal kifejezve: a Kúria kötelességgé tette az életet. Még azok számára is, akiknek az élete csak értelmetlen szenvedés halálos betegségük miatt. A Kúria döntése ellen hamarosan alkotmányjogi panaszt fogok előterjeszteni” – áll Karsai Dániel oldalán.

Az alkotmányjogásznál 2022. augusztusban diagnosztizáltak ALS betegséget. „Egy 90 kilós, makkegészséges ember voltam, most egy 74 kilós, mozgássérült ember vagyok” – mondta korábban a Telexnek adott interjújában. Karsai Dániel azért küzd, hogy saját döntéséből, méltósággal fejezhesse be az életét.

Az ALS betegség miatt az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, és ez idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek, és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti.

Állapota rohamos ütemben romlik, a Házon kívül legutóbbi riportja szerint már csak igennel és nemmel tud kommunikálni, ápolója nehezen, rövid időre tudja már kiültetni. Karsai Dániel úgy érzi, ha lehetne, még most sem választaná az eutanáziát, de folyamatosan küzd azért, hogy a halálos beteg emberek méltósággal fejezhessék be az életüket. Azt tervezi, hogy az új államfőnek, Sulyok Tamásnak is beadja azt a kegyelmi kérvényt, amit Novák Katalinnak is elküldött. Ebben Karsai Dániel azoknak kért kegyelmet, akik gyógyíthatatlan betegek méltóságteljes halálában segédkeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!