Medgyessy: Az EU erőssé teszi Magyarországot, és az az ország tud szuverén lenni, amelyik erős

2024. április 24. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítésének közeledő huszadik évfordulójára emlékeztek az Európai Parlamentben. Magyarország 2004. május 1-én

  • a visegrádi négyekkel együtt (Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával),
  • három balti ex-szovjet köztársasággal (Észtország, Lettország, Litvánia),
  • két mediterrán szigetországgal (Ciprus és Málta),
  • valamint első volt jugoszláv köztársaságként Szlovéniával

egyszerre csatlakozott.

A jövő hirtelen határtalanná vált, a megosztott Európa egyesült, idézte fel az élményeit a csatlakozásról az EP máltai elnöke, Roberta Metsola. Most szerinte ugyanilyen reménnyel néznek az ukránok, moldávok és nyugat-balkániak az EU-ra. A tagállamoknak példátlan kihívásokkal kellett szembenézniük, és ellenálltak annak, hogy ezeket egyedül próbálják megoldani, megértették, hogy „minden frusztráció és tökéletlenség mellett az Európai Unió még mindig a legjobb garancia mindannyiunknak”. Ma is kézzel fogható a csatlakozás átalakító ereje, ez minden tagállamra hatott, de az egység nem jelent egyneműséget, mindenkinek ugyanolyan esélyt kell biztosítani akkor is, ha nem ugyanaz a nézőpontja, mondta Metsola.

Medgyessy Péter és Ursula von der Leyen az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítésének közeledő huszadik évfordulójára szervezett eseményen az Európai Parlamentben – Fotó: Fred Marvaux / EP
Medgyessy Péter és Ursula von der Leyen az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítésének közeledő huszadik évfordulójára szervezett eseményen az Európai Parlamentben – Fotó: Fred Marvaux / EP

Az ülésre meghívták Romano Prodit, az Európai Bizottság akkori elnökét és a csatlakozási egyezményt aláíró tagállami vezetőket, így Medgyessy Péter 2002 és 2004 közötti magyar kormányfőt is. A megemlékezésre a 2004-ben taggá vált országokból a csatlakozás napján született fiatalok közül is beülhetett egy-egy az ülésterembe, akik egy-egy kérdést is feltehettek a vezetőknek. Medgyessyt a csatlakozás okáról kérdezték: az egyik szerinte az volt, hogy a magyarok mindig úgy érezték, itt a helyük. Akik a csatlakozásról tárgyaltak (1998 és 2002 közötti miniszterelnökként) „Orbán Viktortól Medgyessy Péterig”, azok nem tettek mást, csak a nép akaratát teljesítették, mondta. A másik ok, hogy „mi úgy gondoljuk: a szuverenitás megerősítése az Európai Unión belül történhet meg. Szuverén az az ország tud lenni, amelyik erős. Az Európai Unió erőssé teszi Magyarországot”, így azt tartották a dolguknak, hogy az EU-n keresztül erősítsék a szuverenitásunkat – jelentette ki.

„20 évvel ezelőtt ilyenkor már legyőzhetetlen izgalom volt bennünk, napokkal hazánk uniós csatlakozása előtt” – posztolta Facebookra a DK-s Dobrev Klára. „Ma Strasbourgban, európai barátainkkal, európai szövetségeseinkkel a 20 éves magyar EU-s tagságot ünnepeljük. Büszke, európai magyarok vagyunk és ezen senki kedvéért nem változtatunk!”

„Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz történelmi mérföldkő volt!” – tette ki Facebookra az ülés alkalmából Bocskor Andrea. A fideszes képviselő szerint „azonban az elmúlt évek elhibázott uniós politikájának eredményeként többször is vitába kellett szálljunk az uniós döntéshozókkal, hisz elvitathatatlan tény, hogy szükségünk van egy olyan erős Európai Unióra, amely a kettős mérce és a politikai boszorkányüldözés helyett kiáll a saját alapértékei és eszméi mellett, ugyanakkor tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti hatásköreit és szuverenitását!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!