Már nagyon zavarta a kopaszsága, ezért hajbeültetésnek vetette alá magát Curtis. A műtét után azonban komplikációk léptek fel, a rapper homloka majd pedig fejtetője is feldagadt.
Nagyon régi vágya volt Curtisnek, hogy hajbeültetésen essen át, most pedig meg is valósította azt. Mint mondta, bár a hírek szerint nagyon fájdalmas a beavatkozás, ő semmit ilyesmit nem tapasztalt, miközben ötezer hajszálat ültettek a fejébe – írja a nlc.hu.
„Nagyon zavart már, hogy két oldalt eltűnt a hajam, ezért is vágattam mindig teljesen kopaszra. Annyira jó és pihentető volt az egész beavatkozás, hogy tényleg elaludtam közben, de ez az egész hét amúgy is a pihenésé, csak a hét végén lesz zenekari próba. Mindenképpen megnövesztem majd a hajam, bár egyelőre csak a hegeket látom, ahol a beavatkozás történt, illetve a hajvonalat, ahol majd lesz hajam. De ha végre kinő, addig növesztem, hogy mindenféle frizurát lőhessek be magamnak” – nyilatkozta korában a rapper.
A műtétre végül nem Isztambulban került sor, bár ott olcsóbb lett volna, de sokkal nehezebb lett volna reaklamálni is, ha valami baj van, Curtis esetében pedig lett is. A műtét után ugyanis bedagadt a homloka, majd a fejbőre is, a gyulladás pedig addig terjedt, hogy végül a szemére is ráhúzódott.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Irgalmatlan botrány az RTL-nél, mellényúltak a műsorvezető kiválasztásakor? A nézőknek nem tetszik, hogy Megyeri Csilla lett a Való Világ egyik műsorvezetője.
- Kitálaltak fiai Nagy Feróról, erre nem voltunk felkészülve Több családi titok is kiderült Nagy Feróról a TV2 legújabb műsorában, az Ütős ötös-ben. A Beatrice frontembere a családjával együtt érkezett Till Attilához, és már a bemutatkozáskor elkezdte csinálni a műsort a fiaival.
- Sokkoló bejelentés: Budapest jobb, mint Hollywood Ismét Magyarországon járt a világ egyik legnagyobb sztárja, Keanu Reeves. A sztárszínész forgatni jött hazánkban, azonban nem úgy, mint a többi Hollywood-i szupersztár: Reeves menetrend szerinti járattal érkezett, majd elvegyült a tömegben, nem csinált maga körül óriási felhajtást.
- Kitálalt a lánya a magyar nagyvállalkozóról - döbbenetes dolgok derültek ki “Bocsánat apa, ha ezt most nézed!” - jegyezte meg monológja közepén Cserpes Laura az ATV #Bochkor című műsorban, ahol édesapja sokkoló szokásáról rántotta le a leplet.