Hirdetés

Curtis műtéttel vette fel a harcot a kopaszodás ellen, de akadt némi komplikáció

Nap Híre portré Nap Híre

Már nagyon zavarta a kopaszsága, ezért hajbeültetésnek vetette alá magát Curtis. A műtét után azonban komplikációk léptek fel, a rapper homloka majd pedig fejtetője is feldagadt. 

Nagyon régi vágya volt Curtisnek, hogy hajbeültetésen essen át, most pedig meg is valósította azt. Mint mondta, bár a hírek szerint nagyon fájdalmas a beavatkozás, ő semmit ilyesmit nem tapasztalt, miközben ötezer hajszálat ültettek a fejébe – írja a nlc.hu

„Nagyon zavart már, hogy két oldalt eltűnt a hajam, ezért is vágattam mindig teljesen kopaszra. Annyira jó és pihentető volt az egész beavatkozás, hogy tényleg elaludtam közben, de ez az egész hét amúgy is a pihenésé, csak a hét végén lesz zenekari próba. Mindenképpen megnövesztem majd a hajam, bár egyelőre csak a hegeket látom, ahol a beavatkozás történt, illetve a hajvonalat, ahol majd lesz hajam. De ha végre kinő, addig növesztem, hogy mindenféle frizurát lőhessek be magamnak” – nyilatkozta korában a rapper.

A műtétre végül nem Isztambulban került sor, bár ott olcsóbb lett volna, de sokkal nehezebb lett volna reaklamálni is, ha valami baj van, Curtis esetében pedig lett is. A műtét után ugyanis bedagadt a homloka, majd a fejbőre is, a gyulladás pedig addig terjedt, hogy végül a szemére is ráhúzódott. 

"Először úgy kezdődött, hogy a homlokom és a fejtetőm bedagadt, aztán lement a szememre. Na az keményen nézett ki. Amúgy se vagyok egy gyönyörű szép ember, de akkor még csúnyább voltam" – mesélte Balázsék reggeli műsorában. A gyulladás azonban azóta szerencsére elmúlt. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés