Gazdaság

Kivonul a SPAR Magyarországról? Válaszolt a cégvezető

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A tulajdonos dönti el, hogy kivonul-e Magyarországról a SPAR, ezt mondta a VG.hu kérdésére egy sajtóeseményen Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető igazgató, aki elárulta, hogy tavaly ismét veszteséges volt az osztrák vállalat. Beszélt a Nagy Mártonnal való beszélgetéséről, amit feszült hangulatúnak nevezett, de szerinte megnyugtatóan sikerült lezárni.

„Ezt nem én döntöm el, hanem a tulajdonos, de amennyire beszélgetek vele, nem” – válaszolta Heiszler Gabriella, SPAR elnök-ügyvezető igazgatója a portál azon kérdésére, hogy tervezi a kivonulást az országból. Azok után kérdezték a cégvezért, hogy az elmúlt időszakban elmérgesedett az osztrák vállalat és a kormány viszonya, miután a Hans Reisch SPAR-vezér március közepén egy interjúban kvázi államosítással vádolta meg a magyar kormányt, továbbá bepanaszolta az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt.

Heiszler Gabriella elárulta, tavaly is veszteséges volt a SPAR, nagyságrendileg ugyanakkora mértékben, mint az azt megelőző évben, de ennek pontos mértékéről nem kívánt még részleteket közölni. Azt viszont elmondta, hogy tavaly 8 százalékkal csökkent a teljes piac forgalma, a SPAR forgalmának visszaesése ennek a fele lehetett.

Elismerte, hogy egy feszült beszélgetést folytatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, amit megnyugtatóan sikerült lezárni. A kiskereskedelmi különadó kapcsán abban bíznak, hogy elnyerik az igazukat, ugyanakkor ez egy több éves procedúra, mire lezárulhat. A kormány perre készül a cég ellen, erről viszont nem kaptak még semmilyen hivatalos értesítést.

Heiszler szerint egyértelműen nyereséges lenne a SPAR, ha nem kellene befizetnie az államkasszába a különadót, aminek összege 30 milliárd forintra rúg. Arról is beszélt, az adókörnyezet és a különadó arra kényszerítik őket, hogy végiggondolják, mire költenek. A tavalyi év eredményeit ismertette: először lett négy számjegyű a cég árbevétele, amely 1023 milliárd forintot tett ki, ez több mint 15 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik