Belföld

Megválasztotta Balog Zoltán utódját a református egyház

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Egyhangúlag Steinbach József dunántúli püspököt választották meg a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének – közölték szerdán.

Az előző elnök, Balog Zoltán püspök február közepén mondott le, amikor a sajtó arról számolt be, hogy tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök adjon kegyelmet a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének, akit a pedofíliáért elítélt igazgató segítőjeként ítéltek börtönre. Az előzményekről itt írtunk hosszabban.

Balog Zoltán lemondása után ideiglenesen Pásztor Dániel alelnök látta el az elnöki teendőket. Steinbach József megválasztása mellett a tiszáninneni püspök marad a Zsinat lelkészi alelnöke a ciklus végéig.

A közleményben arról is beszámoltak, hogy a Zsinat tavaszi ülésszaka Balog áhítatát, valamint a megalakulást és a tárgysorozat ismertetését követően zárt körben folytatódott, amelynek keretében tudomásul vették Balognak a lelkészi elnöki tisztségről való lemondását, és elismerték az egyházért végzett szolgálatát.

A zsinat határozatban állt ki Balog Zoltán mellett

Azt írták, hálát adnak a Mindenható Istennek azért, amit a zsinati ciklus első három évében Balog Zoltán a református egyházért, a magyar nemzetünkért és a keresztyén egységért tett. Úgy vélték, a püspök szerteágazó szolgálatában közéleti szerepvállalása közben hibázott, de  bűnbánó szívvel bocsánatot kért. Így azért imádkoznak

a megbocsátás Istenéhez, hogy önnön lelkében, valamint a magyar és református emberek közösségében egyaránt békességre és feloldozásra leljen.

A lemondott lelkészi elnököt arra kérik,

Istentől kapott tehetségét, tudását, tapasztalatát továbbra is fordítsa

az egyház javára, mert arra jövőben is nagy szükségük lesz.

A Balog Zoltán személyét ért méltányos kritikát elfogadják, de a méltatlan támadásokat az  egyházzal szembeni támadásnak tekintik. A Magyarországi Református Egyház határozottan visszautasít minden kívülről vagy belülről jövő olyan beavatkozást, amely belső autonómiáját sérti, illetve azt a törekvést is, amely az

egyháztagság részéről jogszerűen felmerülő kritikát a média által felerősítve pártpolitikai célokra kívánja felhasználni.

A határozat szerint továbbra is azt vallják, amit Ravasz László püspök 1946-ban, hogy az egyháznak a magasrendű elvi politikával foglalkozni kell, de

az egyháznak a hétköznapi utcai politikától magát távol kell tartania.

A püspök távozását több mint ezer református nyílt levélben követelte. Egyikük, Ravasz László rokona már nem kántor Tökölön, mert bírálta Balog Zoltánt.

Sajtóhírek szerint ki Steinbach József a dunántúli egyházkerület vezetőjeként korábban kiállt Balog Zoltán mellett, mondván, „ha jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is”.

Kapcsolódó
„Odaszáradt, rohadt gyümölcsként fityeg Balog Zoltán a református egyházon”
Vargha Anikó azért nem kántor már Tökölön, mert keményen nekiment Balog Zoltánnak, a reformátusok legerősebb emberének, Orbán Viktor bizalmasának. Miért tette?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik