Az Európai Parlament plenáris ülésének az április 14-én Izraelt ért iráni támadásról tartott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva Gál Kinga hangsúlyozta: Irán Izrael elleni támadása azzal a veszéllyel jár, hogy az egész Közel-Kelet háború térséggé alakul, ami fenyegetést jelent Európa mellett az egész világ békéjére és biztonságára.

Hirdetés

„Meg kell akadályozni, hogy a konfliktus államok közötti háborúvá váljon, hogy az egész térség lángba boruljon. Ehhez minden fél részéről önmérsékletre van szükség”

– fogalmazott.

A konfliktus elmérgesedésének súlyos következményei lehetnek, egyebek mellett jelentős migrációs hullám indulhat meg Európa felé – figyelmeztetett.

„Meg kell állítanunk egy újabb komoly migráció hullám kialakulását, ami Magyarországot és egész Európát veszélyeztetné”

– fogalmazott.

Korábban írtuk

A fideszes politikus kijelentette: Magyarország abban érdekelt, hogy úgy a Közel-Keleten, mint a közvetlen szomszédságában béke legyen. A magyar kormány annak ellenére fenntartja békepárti álláspontját, hogy „minden mértéket meghaladva” az Európai Parlament olyan állásfoglalás elfogadásával akarja büntetni Magyarországot, amelyben orosz propaganda terjesztésével vádolja. Bármilyen elítélő állásfoglalás ellenére Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett, amely szerint az orosz-ukrán háború súlyos következményekkel jár, a háborúnak véget kell vetni, fegyverszünetre és béketárgyalás megkezdése van szükség – jelentette ki.

Magyarország nem enged abból, hogy csak a béke lehet a megoldás. Változást a június 9-én esedékes európai parlamenti változások hozhatnak – tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.