SZTÁR

Kerényi Miklós Máté esküvőre készül: „Nem akartam hazavinni a sok kétséget, depressziót és kétszínűséget”

A népszerű művész végre elárulta, hogy mi vezetett a rendkívüli szakításhoz.

Megosztom
Link másolása

Sokáig elképzelhetetlen volt az Operettszínház Kerényi Miklós Máté nélkül. A népszerű művész végül mégis meghozott egy olyan döntést, amire egy rajongója sem számított. Aztán hallgatott.

Most végre megtörte a csendet, és elárulta, mi vezetett ehhez a végleges döntéshez.

Azóta a Madách-színházban dolgozik, és most a Hot! magazinnak elárulta, mi is történt valójában:

„Ahhoz, hogy továbbra is kiegyensúlyozott hátteret tudjak biztosítani a családom számára, először a lelkemben kellett rendet tennem. Nem csúcsosodtak ki itthon a feszültségek,

de nem is akartam megvárni, hogy eljussak arra a pontra, hogy hazahozzam azt a sok kétséget, depressziót és kétszínűséget, amit bent éreztem”

- mesélte a művész, aki előtte szinte az egész életét az Operettben töltötte.

A magánéletéről is elárult néhány fontos dolgot, a jelek szerint néhány hónap múlva oltár elé vezeti szerelmét:

„A magánéletben nagyon jól haladunk! Az esküvő sem várat már magára sokat. Mindketten nyári menyegzőt szeretnénk, szabadtéren, a csillagos ég alatt, és ezt eddig a munka nem engedte meg.

Eddig is férjként és feleségként tekintettünk egymásra, nem ragaszkodtunk görcsösen az esküvőhöz.

De összeházasodunk, és természetesen vágyunk arra is, hogy Ádám fiamnak legyenek testvérei: szeretnénk közös gyermekeket”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katalin hercegné jól viseli a kezeléseket: „Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire” - mondta egy ismerős
Arról is beszélt, hogy Vilmos herceg nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvvel számolni.

Megosztom
Link másolása

Katalin kerüli a nyilvánosságot, amíg rákbetegsége miatt kezelésben részesül, de egy közeli ismerős szerint érezhetően bizakodóak, és jó a hangulat a családban.

Vilmos herceg rendületlenül ott áll felesége mellett:

„Vilmos maradt a támasz Katalin és a gyerekek számára” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás

a People-nak az e heti címlapsztoriban.

Katalin egészségi állapota körül szőtt összeesküvés-elméletek és pletykák során Vilmos frusztráltnak érezte magát. A 41 éves walesi herceg „feldúlt és dühös volt” az intenzív spekulációk miatt, de a leendő királynak mostanra sikerült feldolgoznia a dolgokat.

Vilmos herceg a jövőt tekintve nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvön rágódni.

„Katalin jobban lesz, és ő mindenáron segíteni fog neki, hogy meggyógyuljon” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás.

Bár egyelőre nincs friss információ arról, hogy a 42 éves walesi hercegnő részt fog-e venni a közelgő királyi eseményeken, például a júniusi Trooping the Colour elnevezésű rendezvényen, a család egyik barátja szerint mind ő, mind Vilmos vigaszt találnak a támogató jókívánságokban, amelyeket a diagnózist követően az ország minden részéről kaptak.

A walesi herceg számára létfontosságú, hogy továbbra is derűlátó maradjon a nyilvánosság előtt, és ezzel a próbatétellel szembe kell néznie.

Katalin egészségi állapota a legjelentősebb kihívás Vilmos herceg számára, amellyel idén szembe kellett néznie. Februárban édesapja, Károly király betegségére derült fény, közben találgatások keringtek felesége műtéti felépülésének idejéről.

Márciusban egy anyák napi fotó megszerkesztése miatt jött lázba mindenki. A képet, amelyet Vilmos herceg készített családjáról, több hírügynökség is visszavonta a manipuláció gyanúja miatt, aminek hatására Katalin magára vállalta az egészet.

Ezek tették az év első hónapjait Vilmos életének egyik legnehezebbjévé, mivel egyensúlyoznia kell aközött, hogy érzelmi támasza legyen feleségének és gyermekeinek, miközben továbbra is fontos szerepet tölt be a monarchiában.

„Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire, komoly támadásokra, amikor az apját és a feleségét is rákbetegséggel kezelik”

- mondta egy királyi bennfentes. „Vilmos nagyon erősen tartja magát.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Joshi Bharat nagy korkülönbséggel talált új párt magának: „Én nem feleséget kerestem”
Kapcsolatuk munkakapcsolatként indult.

Megosztom
Link másolása

Joshi Bharat magánélete 60 éves kora fölött kezdett igazán felélénkülni. 31 év után elhagyta feleségét Mészáros Lőrinc ex asszonyáért, de az a románc nem volt tartós.

Két évig élt komoly kapcsolat nélkül az egykori bábművész, műsorvezető és jós, ám most újra rátalált a szerelem. Az új társ 17 évvel fiatalabb,

és megismerkedésükről így vallott a férfi: „Van egy közös ismerősünk, ő ajánlott az Egy férfi és egy nő című rádióműsoromba vendégeket, és köztük volt Virág is. Meghívtam, majd január végén a stúdióban találkoztunk”.

Néhány hét elteltével már meghitte beszélgetésben voltak. A kapcsolatuk gyorsan szárba szökkent.

„Én nem feleséget kerestem, Virág pedig nem férjet. Mindketten voltunk házasok, ami igazából egy jelkép. Mert egy kapcsolat minősége nem a papíron múlik.

A papír széttéphető. A lényeg, hogy megéljük a jelent, hogy van egy ősbizalom közöttünk, és kiegészítjük egymást. Mi nem tudunk vitatkozni, maximum azon, hogy hol parkoljunk. Boldogok vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és ezt szeretnénk kiélvezni. Mi tényleg összetartozunk, és mindegy, hol, de azt vizionálom, hogy egymás kezét fogva sétálunk majd tíz-húsz év múlva is”.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megható üzenettel búcsúzott John Travolta a Grease nemrég elhunyt sztárjától
A 72 éves korában elhunyt színésznő a Patty Simcox nevű karaktert játszotta a világhírű musicalben Olivia Newton-John és John Travolta mellett. Rá emlékezett a színész egy Instagram-sztorival.

Megosztom
Link másolása

Május 2-án hunyt el a Grease című film egyik színésznője, Susan Buckner, rá emlékezett az Instagram-oldalán a film ikonikus főszereplője, John Travolta.

A 72 éves korában elhunyt színésznő a Patty Simcox nevű karaktert játszotta a világhírű musicalben Olivia Newton-John és John Travolta mellett.

A halálhírt a sztár családja osztotta meg: Susan május 2-án békésen, a szerettei körében hunyt el az otthonában, Miamiban.

A halálhír után John Travolta egy Instagram-sztoriban emlékezett meg a színésznőről.

"Susan, neked köszönhetjük, hogy sokkal különlegesebb lett a Grease. Hiányozni fogsz!"

- írta Travolta, aki két fotót is megosztott Bucknerről.

(via Mirror)


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Tündéri kis jövevénnyel bővült Demcsák Zsuzsa családja - videó!
A műsorvezető az Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint hamarosan bővül a családjuk. Egy nagyon cuki négylábú érkezett a háztartásba.

Megosztom
Link másolása

Az ismert műsorvezető még tavaly karácsonykor árulta el, hogy már a harmadik házasságában él: Demcsák Zsuzsa megtalálta azt a nyugalmat és biztonságot, amire mindig is vágyott.

Demcsák boldog hétköznapjait egy újabb tag segíti mostantól - a műsorvezető közösségi oldalán mutatott meg egy videót arról, hogy új taggal bővült a családja.

A tévés általában gondosan óvja a magánéletét a nagyközönség elől, de most egy olyan öröm érte, amit szeretett volna világgá kürtölni.

A Ripost szúrta ki, hogy érkezik egy négylábú kiskutya a háztartásba. Ezzel új társa lesz Pannikának, az imádott kutyusának.

"Bővül a családunk! Hamarosan haza hozhatjuk Pannika kutyusunk új társát, a legifjabb papucsgyilkost"

- írta Demcsák a közösségi oldalán.

A videót a tündéri kis jövevényről itt lehet megnézni!


Megosztom
Link másolása