+ Irodalom

Jeripusz – Megelőzte a korát a magyar regény, most újra kiadják

Jeripusz

Olyannyira elkerült engem annak idején a Jeripusz, hogy végig azt hittem, mostanában íródott regényt olvasok – Hacsek Zsófi írása.

A fotó a szerző tulajdona.

Magyar Katalin: Jeripusz, Móra kiadó, 200 oldal, itt kedvezményesen megrendelheted

Furcsa, hogy nem találkoztunk korábban, hiszen csak négy év van köztünk. Magyar Katalin Jeripusz című ifjúsági regényét 1987-ben adta ki először a Móra kiadó, de akkoriban, talán egy marketinges tévedés miatt, nem jutott el a maga közönségéhez.

A moly.hu hozzászólói közül többen is írják: annak idején csalódtak, amikor belekezdtek ebbe a pöttyös könyvbe, és rájöttek, hogy nem lányregény (erre még alább visszatérek). Mások meg éppen azt szorgalmazták ugyanott, hogy ki kellene végre adni újra ezt a kalandos ifjúsági fantasyt a maga zsánerének megfelelő borítóval. Hiszen, ahogy például két kommentelő (szakriszt és szolita) írja: „gyerekkori kedvencem, minden gyerekemnek elolvastuk”, sőt, „unokáink is olvasni fogják”.

E kérésnek tett most eleget a kiadó, és a Jeripusz új külsővel (Nemes Anita borítójával és rajzaival) újra a boltokba került. De talán mégsem csak azért tették, hogy meglepjenek vele néhány egykori rajongót, ma már nagy eséllyel apukát és anyukát, hanem mert úgy sejtik, ez a történet az ő gyerekeiknek is adhat valamit.

Vajon lehetséges ez? Leköthet-e egy gyereket a XXI. században, ezernyi más inger közepette egy harminchét éves regény? Mondhatnám, hogy ezekre a kérdésekre kerestem olvasás közben a választ – de nem így volt, hiszen olyannyira elkerült engem annak idején a Jeripusz, hogy végig azt hittem, mostanában íródott regényt olvasok. Vagyis mind nyelvezetét, mind cselekményét tekintve teljesen frissnek tűnik ma is.

Ez a frissesség éppen az időn kívüliségből fakad. Kosánc falu, a történet kezdetének helyszíne valahol félúton fekszik a népmesék csodavilága (és velük egy idealizált, sosemvolt múlt), valamint a mi jelenbeli világunk, problémáink, nyelvhasználatunk között. A főhős Balambér születése és nevelkedése végig ennek a kettőnek a határán egyensúlyozik.

Például rögtön az elején azt tudjuk meg róla, hogy: 1) természetesen ő a harmadik fiú, 2) a furcsa nevét azért kapta, mert az anyjának elege lett abból, hogy az apja soha nincs otthon a fontos családi események (úgymint az ő szülése) alatt, és ezzel lázadt fel. Az, ahogyan a gyerek Balambér a kortársaival érintkezik (a szép, de szívtelen lányba szerelmes, a melegszívű lányon keresztülnéz, a fiúkkal rivalizál és verekszik), akármelyik realista ifjúsági és/vagy lányregényben megállná a helyét.

Kosánc azonban a regény harmadánál eltűnik a szemünk elől, mert Balambérnak, jó mesehős lévén, el kell indulnia, hogy legyőzze a gonoszt. Innentől gyakorlatilag egy, sok népmeséből álló füzért olvasunk, csak éppen ugyanazok a szereplők mennek át egyikből a másikba. Egy-egy epizód nagyon jól működött (külön kiemelném a malmot, ahol a halál őröl), de ahogy haladt előre a cselekmény, egyre inkább úgy éreztem, hogy Magyar Katalin beleesett egy tipikus írói hibába: túl sok ötletet próbált beleszuszakolni a regénybe, és az újabb és újabb szereplők, fordulatok, gegek egy idő után kiszorították a korábbiakat. Sok szál egyáltalán nem, vagy csak a végén, sietősen lett elvarrva; ugyan a fontosnak tűnő szereplők egy része a történet felénél egyszer csak kiíródik, de még így is olyan sokan maradnak, hogy nehéz nekik igazi személyiséget, sorsot, teljes ívet leíró történetet írni.

Ez különösen azért fáj, mert Eszter (ő a szép, de számító lány, akit mintha nem is zavarna annyira, hogy a gonosz őrá feni a fogát) és Anna (aki a fiúszereplőkkel párhuzamosan maga is veszélyes kalandokra indul) karakterei nagyon jól kezdődnek, de mintha mindkettejük története csak odáig futna ki, hogy nem saját jogon, hanem konkrétan a fiú/férfi szereplők szempontjából hogyan alakult a sorsuk. Kit választ a gonosz Jeripusz, és mik a tervei az elrabolt lánnyal? Aztán megint: kit választ Balambér, melyik lány magasztosul fel azáltal, hogy a hős őbenne ismeri fel az igaz szerelmet?

Semmi bajom nincs azzal, ha egy könyvben fiúk a főhősök, és tudom, hogy az ilyeneket nemcsak a fiúk, hanem a lányok is lelkesen olvassák (Harry Potter-generációs volnék ugyebár) – de abban utólag teljesen egyetértek a molyos fórumozókkal, hogy lányregényhez, „pöttyös könyvhöz” ennyi és ilyen nőábrázolás sajnos kevés.

Amiben viszont erős a Jeripusz, azok a már fentebb is említett erények: a nagyszerű epizódok és a hozzájuk kötődő izgalmas kalandok, a népmesevilág aprólékos felépítése, a nyelvi lelemények és humor, a szereplők kreatív és beszélő nevei, és főleg az a tény, hogy ezekkel valóban meg lehet szólítani, le lehet kötni a gyerekeket a népmesék vagy más fantasyk (akár filmek, számítógépes játékok, sorozatok) alternatívájaként. Nemtől és korcsoporttól függetlenül.

Amit viszont mindenképpen ajánlok: legyen ez közös, családi vagy ovis-iskolás program. Kedves szülők, nagyszülők, pedagógusok, olvassátok fel fejezetenként a Jeripuszt a gyerekeknek, és beszéljétek meg, ki mit gondol a szereplőkről, a kalandokról, a történet alakulásáról. Látatlanban megmondom, hogy még a legkisebbek is nagyon okosakat fognak mondani, és ami a lényeg: ők is éppen olyan jól szórakoznak majd ezen a generációkon átívelő regényen, mint a nagyobbak, sőt, akár a felolvasó felnőttek is.

Itt beleolvashatsz a könyvbe

Itt Magyar Katalinról olvashatsz

A Móra kiadó korábbi könyveiről

Népszerűek

To Top