- Hirdetés -

Feldobhatja a balatoni turizmust a mesterséges intelligencia

|

- Hirdetés -

Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligenciával készült műsorvezetőjének megjelenése adta az ötletet, hogy a balatoni turisztikában érintett vállalkozók figyelmét is felhívják arra, nekik is el kell gondolkodni az új technikai lehetőségekről. Sokak szerint az alkalmazások segítségével több turistát lehet a régióban csábítani. Velük ért egyet Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség tanácsadója is, aki szerint nem kell misztifikálni az új technikai lehetőségeket. Jó néhány mesterséges intelligenciával kapcsolatos applikációt bárki, mondjuk a balatoni szállodák dolgozói, de a lángossütők tulajdonosai is tudnak használni. Ezek alkalmazásával ők maguk is sokat tehetnek azért, hogy a mesterséges intelligencia adta előnyök megjelenjenek a balatoni turizmusban. A technika mellett, mindössze arra volna még szükség, hogy a helyi vállalkozók jó történeteket írjanak magukról a közösségi médiában vagy vegyék fel a kapcsolatot az adott téma iránt érdeklődő újságírókkal. Ilyen történetekkel egyébként tele van a Balaton, de ennek ellenére csak kevesen használják tudatosan a storytellingben rejlő lehetőségeket - mondta Éskovács Péter.

Szerinte ma két téma biztosan foglalkoztatja a turisztikai szakembereket a régióban. Az egyik a "mesterséges intelligencia", a másik az "országbérlet" hatása az utazási szokásainkra. Mint mondta: a Balatoni Turizmus Szövetség a napokban kezdte el azt az új kísérletet, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével gyártott, "balatoni sci-fi történetbe" helyezték az idei év egyik legnagyobb tavaszi eseményét a XI. Balaton Fagyija választást. A futurisztikus történetbe megpróbálták becsempészni az új utazási lehetőség, az országbérlet egyes előnyeit is. Az úttörő vállalkozásnak számító kampányt egyfajta figyelemfelhívó akciónak szánták a szakma részére, mert úgy vélik, hogy a legtöbb helyi kampányban meglehetősen steril képeket és sablonos szlogeneket használnak. Mindez ugyan hatékony lehet több célcsoport elérésében, de sokan vannak, akiket érzelmileg nem motiválnak utazásra az ilyen megoldások. Szerinte a célközönség e szeletének aktiválásában a történetmesélés (storytelling) lehet hatékony eszköz, amely képes megragadni a képzeletet és mélyebb szinten tud kapcsolódni a potenciális vendégekhez.

Több fagyit ehet az, aki okosan utazik

A Balatonon már szinte nyári meleg volt április első hetében, az emberek többsége rövidnadrágban, fagylattal a kezében korzózott a parton. Sokan nem autóval, hanem az országbérlet előnyeit kihasználva, vonattal indultak el hétvégi kirándulásukra. Akik tömegközlekedéssel jöttek, azok több ezer forintot is megtakaríthattak az új utazási kedvezményeknek köszönhetően: nem kellett az autójukba benzint venniük és borsos parkolási díjat sem kellett fizetniük. A megtakarított pénzből, akár egy kicsit több fagyit is vehettek a turisták - mondta Éskovács.

Ezekre az előnyökre próbáltak rávilágítani a "Rózsaszín Terminátor" munkacímen lezajlott storytelling - akcióban is. A mesterséges intelligencia segítségével olyan képeket helyeztek el a közösségi médiában, amelyeken filmekből ismert karakterek tulajdonságait magukon viselő figurák fagylaltoznak a Balaton partján. Természetesen valamennyi figura vonattal érkezett a régióba. A képekkel azt próbálták sugallni, hogy olyanok is kihasználták az olcsó országbérlet előnyeit, akik egyébként űrhajóval is jöhettek volna a Balatonra. "Olyan képeket próbáltunk generálni az applikációk segítségével, amelyeket bármelyik balatoni vállalkozó, helyi kulturális intézmény, szálloda marketingese is elkészíthetett volna, de eddig valamiért ezt egyik sem tette meg. A képek viszonylag egyszerűek, de mondanivalójukkal fel tudják kelteni az érdeklődést a Balaton történései iránt." - mondta Éskovács.

A humor, a pozitív hozzáállás több turistát is jelenthet

Éskovács szerint: a humorban bővelkedő storytelling olyan kommunikációs forma, amelyben komoly, de mégis vidám történeteket használhatunk információk közlésére, érzelmek kiváltására. Az ilyen megoldások alkalmasak a potenciális turisták képzeletének megmozgatására és cselekvésre, hovatovább utazásra is késztethetnek. A tanácsadó úgy véli, hogy a Balaton igazi történeti kincsesláda, de ezt csak kevés turisztikai szervezet használja ki tudatosan. "Mindenki tudja, hogy a régió tele van helyi legendákkal, mesékkel, amelyek bepillantást engednek a helyi kultúrába, történelembe. A turizmus során érdemes ezeket a történeteket életre kelteni idegenvezetések, kiállítások vagy fesztiválok keretében" -mondta Éskovács. Szerinte a balatoni szakemberek egyébként számos jó nemzetközi példából is tanulhatnak. Ilyen a skóciai Loch Ness-i szörny legendája, amely ca. egymillió turistát vonz minden évben a tóhoz. Itt a helyi vállalkozások kihasználják a legendát, és szörny-témájú túrákat, szállást és emléktárgyakat is kínálnak. Persze sok más példa is van arra, hogy egy jó történet komoly segítséget adhat a turizmusnak: Ilyen Edinburgh, amely híres kísértetházairól és szellemekkel teli múltjáról. A település számos kampányt indított már, amelyekben ezeket a történeteket mesélik el. Most éppen a "Ghostly Tours of Edinburgh" túrák keretében a város sötét múltját tárhatják fel a turisták. Romániában pedig komoly turisztikai vonzerőt jelentenek a Drakula-tematikára épülő túrák, Törcsvár közelében található várát évente másfél millióan látogatják meg. Természetesen a már korábban említett Star Wars megoldások is sok turistát vonzanak. Londonban például éveken át működtették a Jedi Temple nevű pubot, ahol Jedi Chowder és a Wookie Cookie is kapható volt. Ide szinte csak előfoglalással lehetett bejutni, amíg nyitva volt. Magyarországon pedig a BalatonBike365 csapata lehet a legjobb példa, arra, hogy a turisztikai lehetőségeket hogyan lehet jól kombinálni olyan érdekes (bringás) történetetekkel, amelyek hatására több tízezren kaptak már kedvez ahhoz, hogy körbetekerjék a Balatont.

Ami a művészetben hatékony, az gyakran a turizmusban is

A tanácsadó fontosnak tartja azt is, hogy a turisztikai kommunikációval foglalkozó szervezetek, ne csak a technikai újdonságokat, hanem a kortárs képzőművészek munkáit is tanulmányozzák, mielőtt a storytelling eszköztárát használják. Érdemes például Weiler Péter Balatonnal kapcsolatos festményeit, Kolodko Mihály mini szobrait és névtelenségbe burkolódzó 0036 Mark utcai falmatricáiról szóló cikkeket is elolvasni. Természetesen a nagy "klasszikusoktól" is tanulhatnak valamit a mai kommunikációs szakemberek. Andy Warhol Campbell leveskonzervek című alkotása, Roy Lichtenstein Whaam! című festménye, vagy Banksy Lány a léggömbbel street art megoldása is jó példa lehet arra, milyen storytelling eszköztárral lehet felhívni a figyelmet a társadalmunkat foglalkoztató kérdésekre. Éskovács szerint ezeknek a művészeknek az alkotásait már csak azért is érdemes tanulmányozni, mert villámgyorsan kiderülhet bárki számára, hogy a modern vizuális történetmesélők művei egy - egy "képbe" sűrítve mondják el azt, amit a reklámpszichológusok csak több kötetes kutatási jelentésben tudnának leírni az emberi lélekről.

A diplomatákat is bevonnák a turisztikai kampányba

Éskovács kiemelte: igaz ugyan, hogy a storytelling növeli a látogatottságot és javíthatja a vendégélményt, ennek alkalmazásával kapcsolatban azonban számos szerzői jogi kérdés is felmerülhet, különösen akkor, ha abban a mesterséges intelligenciával gyártott megoldások is helyet kapnak. Éppen ezért fontos, hogy a szakemberek folyamatosan kövessék azokat a jogi vitákat, amelyek a témával kapcsolatban most zajlanak.

A tanácsadó mindezekhez hozzátette: a régióban további storytelling kísérleteket szeretnének megvalósítani a nyár folyamán. Ezekben természetesen szerepet kap majd a mesterséges intelligencia is. A munkához már keresik a partnereket. A turisztikai kísérletben szeretnének együttműködni művészekkel. a BalatonBike365 csapatával, a MÁV-csoport, a Balatoni Hajózási Zrt. szakembereivel és olyan országok nagykövetségeivel, diplomáciai testületeivel is, ahonnan számos turista érkezhet 2024-ben a Balatonra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Így alakul a behozott használt autók forgalma

Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor...

Új szekciót indított az eMAG

Az eMAG Magyarország üzlet az üzletben koncepció jegyében útjára indított Hajápolás és sminkszekciójában több mint 70 ezer-féle hajápolási- és sminkterméket, hajformázó eszközöket kínál, a férfiakat célzó szekciójában pedig több mint hétezer férfikozmetikum és kiegészítő...

Különleges adással indítja a jövő hetet a Zsákbamacska

Május 6-án este bemutatkozik a Szente Vajk – T. Danny műsorvezető páros a Zsákbamacskában, a fergeteges hangulatról ők, valamint sztárjátékosaik gondoskodnak. Április 27-én, különkiadással indult a TV2 műsorán a Zsákbamacska vadonatúj évada. Az első...

Új műsorvezetők a Reggeli csapatában

Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a Reggeli gárdájához. Az új műsorvezetők feltűnésére május 6-tól számíthatnak a nézők. Szondi Vanda éppen 10 éve...

Jól kezdte az évet a Pepita.hu

A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalma 30, külfölddel együtt 44 százalékos növekedést mutat az első negyedév eredményei alapján. A webáruház levetkőzte a csupán baba-mama jelleget, a hazai műszaki és elektronikai területen lévő erős...

Rövidfilmversenyt szerveznek diákoknak

Az ENSZ bécsi Információs Szolgálata Rajtunk múlik a jövő címmel diákoknak szóló rövidfilmversenyt hirdetett: olyan alkotásokat várnak, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek. A versenyre minden 10 és 20 éves kor közötti diák...

Négyórás műsorral készül Anyák napjára a Zenebutik

Négyórás, élő kívánságműsor várja a nézőket a Zenebutik csatornán május első vasárnapján. Az édesanyákat köszöntik a csatorna népszerű előadói és slágergyárosai ezen a napon. Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük országszerte, így ezen a napon...

Bajban a marketingkommunikációs szakma, erre lenne szükség

Iparági összefogást és akcióterv kidolgozását szorgalmazza a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a marketingkommunikációs és reklámszakmai nemzetközi központosító törekvések negatív hatásainak szakmai és pénzügyi ellensúlyozására. A szervezet felkérésére az EY készített egy átfogó elemzést a témában,...

A Telexnél folytatja Dezső András

Május végétől a Telexhez igazol Dezső András újságíró, aki számos sikerkönyv és oknyomozó írás szerzője, kétszer nyerte el a legjobb oknyomozó újságíróknak járó Göbölyös Soma-díjat, kimagasló tényfeltáró munkájáért megkapta a Joseph Pulitzer-emlékdíjat is. Eddig...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Így alakul a behozott használt autók forgalma

Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor...

Új szekciót indított az eMAG

Az eMAG Magyarország üzlet az üzletben koncepció jegyében útjára indított Hajápolás és sminkszekciójában több mint 70 ezer-féle hajápolási- és sminkterméket, hajformázó eszközöket kínál, a férfiakat célzó szekciójában pedig több mint hétezer férfikozmetikum és kiegészítő...

Különleges adással indítja a jövő hetet a Zsákbamacska

Május 6-án este bemutatkozik a Szente Vajk – T. Danny műsorvezető páros a Zsákbamacskában, a fergeteges hangulatról ők, valamint sztárjátékosaik gondoskodnak. Április 27-én, különkiadással indult a TV2 műsorán a Zsákbamacska vadonatúj évada. Az első...

Don't Miss

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...