Júniustól heti két repülőjárat jár majd Budapest és Sencsen között

2024. április 24. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb légi járat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben, miután Vang Veng-tao kínai kereskedelmi miniszterrel tárgyalt. Szijjártó azt mondta, hogy júniustól heti két járat fog közlekedni Budapest és Sencsen között.

„Ez azt jelenti, hogy júniustól tehát hét kínai város lesz elérhető közvetlen légi járattal Budapestről, 19-re nő a légi járatok száma hetente, ez már másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!