SPIRITUALITÁS

Ettől elolvadsz: Vajna Timi megmutatta, hogyan beszélget születendő gyermekével

Doris

Létrehozva: 2024.04.24.

Az Amerikában élő üzletasszony évek óta hiába küzd egy gyermekért, de nem adja fel. Vajna Timi most egy könyvből próbál erőt meríteni.

Vajna Timi (azaz immár hivatalos nevén Palácsik-Ráthonyi Tímea) négy vetélés után sem adta fel a reményt, hogy anya lehessen. Férjével, Zoltánnal közösen küzdenek azért, hogy szülővé válhassanak, és ezzel számtalan sorstársuknak adnak erőt.

Vajna Timi
Vajna Timi mindent megtesz, hogy anyává válhasson / Fotó: hot! magazin archív

Az Amerikában élő üzletasszony már mindenféle módszert bevetett, hogy a karjaiban tarthassa első gyermekét. Járt már termékenységi klinikán, az ott kapott kezelésektől pedig 10 kilót hízott, ám ez sem rettentette el. Úgy tűnt ugyanis, Timinek és párjának, Zoltánnak nem sikerül természetes úton szülővé válniuk. Egy alkalommal mégis teherbe esett természetes úton, ám azt a magzatot elveszítették. A gyermekáldást ráadásul megnehezíti a korábbi endometriózis betegsége és amiatti műtétje is. A hot! magazin nemrég egy pszichológust is megszólaltatott, aki szerint lelki okok is késleltethetik a várva várt gyermekáldást. Kapcsolatuk ugyanis hullámvasútszerű, s nem kizárt, hogy Timi mélyen belül fél is feladni eddigi életét.

Vajna Timi egy könyv segítségével kapcsolódik leendő gyermekéhez

Andy Vajna özvegyének kitartása valóban példaértékű, nemrég pedig az is kiderült, hogy az orvosi módszerek mellett spirituális technikákat is bevet, hogy úgymond bevonzza az életébe első gyermekét. Egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben például megmutatott egy igencsak érdekesnek tűnő könyvet, amit egy elismert látó és médium írt és a Spirit Babies címet viseli. A 2005-ben megjelent kiadványt Walter Makichen készítette, és arra tanítja a gyermekre vágyó nőket és férfiakat, hogy hogyan kommunikáljanak a leendő kisbabájukkal még a terhességet megelőzően.

Fotó: Instagram

A könyv emellett abban is segít, hogy megértsük, mennyire segíti a karmikus férfi-női kapcsolat a fogantatást és miért történhet az, hogy valaki elveszít egy magzatot. 

Timi saját bevallása szerint fantasztikusnak találta a könyvet, és abban is biztos, hogy lelkileg hatalmas támaszt jelenthetnek neki a szerző szavai.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714982420
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián