Munkásszállón élni: tények, amelyeket a mai dolgozói szállásról tudni érdemes

A munkaerő-szállásoltatás nem újkeletű dolog. Évtizedekre nyúlik vissza, Magyarországon a szocializmus korában terjedtek el a munkásszállók. A munkaerőtartalék az országban jelenleg is nagymértékben eltér régiónként, így a munkavállalók mobilizálására napjainkban is kiemelten szükség van. Sőt, külföldi munkaerő is érkezik hazánkba és a más országokból érkező munkavállalókat is el kell szállásolni. Rengeteg tévhit kering a köztudatban a munkásszállók kapcsán, köszönhetően a szocializmusban tapasztaltaknak és a munkásszállóként használt épületállomány elavultságának. Ma azonban egészen mást jelent már egy dolgozói szállás. A vállalatok és a munkaerő-kölcsönző cégek is elkötelezettek a minőségi szállásoltatás mellett, hiszen csak így lehet a munkaerőt bevonzani és megtartani – hangsúlyozza Kiss Éva, a Wellby House Kft. közvetítő cég értékesítési vezetője.

Munkásszállón élni: tények, amelyeket a mai dolgozói szállásról tudni érdemes

A mai munkásszállók nem egyenlőek a szocialista szállásokkal

A szocializmus korában sok kritika érte a munkásszállókat. A berendezés elavult volt és gyorsan használódott. A falak koszosak voltak, a vakolat sokszor potyogott. Az emberek kis terekben zsúfolódtak össze, sokszor emeleteságyakon aludtak. Nem volt privát szférájuk, de még csak az egy főre jutó légtér sem volt megfelelő. A konyhák kicsik voltak, ha egyáltalán voltak és nem lehetett az élelmiszert sem megfelelően tárolni. A modernizálás pedig általában elmaradt. Az emberek többségének a fejében ma is ez a kép él a munkásszállókról.

„A 21. században a vállalatok felismerték, hogy színvonalas, minőségi munkásszállókra van szükség és a kormány is számos intézkedést tett modern dolgozói szálláshelyek létrehozására. Elvétve ugyan még akadnak régi munkásszállók, melyeket az épület adottságai miatt nem lehet a kor elvárásainak teljes mértékben megfelelve modernizálni, de egyre több minőségi szálláshely várja a munkavállalókat” – mondta el a Wellby szakértője.

Folyamatosak a fejlesztések, a munkavállaló elégedettsége az első

A jelenlegi munkaerőhiány mellett a vállalatok és a munkaerő-kölcsönző cégek érdeke is, hogy a fluktuáció mind a magyar, mind a külföldi dolgozók körében a lehető legalacsonyabb legyen. A szálláshelyeken éppen ezért a dolgozók alapvető szükségleteire való odafigyelés kiemelt helyen áll.

„A munkáltatóknak és a kölcsönző cégeknek is érdeke, hogy olyan színvonalas, élhető körülmények között szállásoltassa munkavállalóit, ami a dolgozók jóllétét és komfortérzetét is növeli. Ha valóban otthonos körülményeket tudunk nekik teremteni, az növeli a munkában is a hatékonyságukat” – emeli ki Kiss Éva. Hozzáteszi: a 21. századi munkásszállók valódi közösségi szállások, ahol sok esetben hotel szintű körülmények és kiszolgálás várja a dolgozókat.

A 21. századi munkásszálló olyan, mint egy modern hotel

A mai munkásszállásokon 2-3, de akár 1 ágyas szobákkal is találkozhatunk. Szobánként - de legfeljebb 2-3 szobánként -saját fürdőszobával várják a lakókat a szálláshelyek. Jól felszerelt, gépesített konyha általában minden szinten van, de nem ritka, hogy 2-3 szobánként kialakítanak egyet.  Mosó- és szárítógépekből is szintén több is megtalálható a szállókon az erre a célra létesített mosóhelységekben. Az ingyenes WIFI is már alapfelszereltségnek számít. A szállásokon közösségi terekben, klubhelyiségekbe kapcsolódhatnak ki a dolgozók. A közösségi tereket naponta takarítják, a szobákban az ágyneműket rendszeresen cserélik. A munkásszállásokon lakók emellett ideiglenes lakcímükként is bejelenthetik a szállót.  Kiss Éva elmondta: a kipihent munkavállalók jelentik a vállalatok működésének a motorját, ezért a feltöltődéshez a munkásszállókon is minden körülményt biztosítani kell.

A munkásszállókon aktív közösségi élet folyik

Sokan úgy képzelik el a munkásszállókat, hogy a dolgozók hazamennek a szállásra, bevonulnak a saját szobájukba és másnap reggelig szinte ki sem jönnek onnan. Ez egy mai modern dolgozói szálláson már egyáltalán nem így van. A szállásadók és a munkáltatók is mindent megtesznek azért, hogy a munkavállaló jól érezze magát és alacsony legyen a fluktuáció. Egy munkásszállás nemcsak alvóhelyként, hanem rekreációs közegként is szolgál, ahol a dolgozók egy kellemesebb környezetben pihenhetik ki a munka fáradalmait. „A közösségi terek és a sportolási lehetőségek által a lakópark egy olyan élettérré válik, amely egyszerre gondoskodik a pihenésről és a feltöltődésről. A közös sportolás, a közös főzés, meccsnézés, vagy az olyan klubesemények – mint például a karaoke est valódi kikapcsolódást nyújtanak és összekovácsolják a lakókat” – összegez Kiss Éva.

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás:

Nagy László lett a SZTFH új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök Nagy Lászlót nevezte ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnökévé - közölte az SZTFH pénteken az MTI-vel.
2024. 05. 05. 12:00
Megosztás:

Éves csúcson a brit gazdaság aktivitása

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024. 05. 05. 11:00
Megosztás:

Többlettámogatáshoz juthatnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel pénteken.
2024. 05. 05. 10:00
Megosztás:

A Richter tárgylóasztalhoz ült a Mithra Pharmaceuticals SA-val

A Richter ajánlatot tett és tárgyalásokat kezdett a Mithra Pharmaceuticals egyes belgiumi eszközeinek megvásárlásáról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói közleményben.
2024. 05. 05. 09:00
Megosztás:

Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
2024. 05. 05. 08:00
Megosztás:

Top Altcoinok amiket most olcsón megvehetsz, mielőtt kilő az árfolyamuk

Ahogy az altcoinok piaca értékben elkezdett növekedni, sokan olyan altcoinokat keresnek, amelyeket kedvezményes áron vásárolhatnak meg, hogy befektetési portfóliójukat diverzifikálják anélkül, hogy túlságosan mélyen belemerülnének a szektor pénzügyi aspektusaiba.
2024. 05. 05. 07:00
Megosztás: