Hihetetlen

„Jogos fenyegetés” – Víz alatti UFO-t leplezett le a haditengerészet volt tisztje

K. C.

Létrehozva: 2024.04.24.

Az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa úgy véli, hogy a kormánynak az óceánokat kellene segítségül hívnia az égbolt rejtélyének megoldásához.

Timohy Gallaudet ellentengernagynak, az amerikai haditengerészének volt óceánkutatója még 2019-ben egy tengeralattjáró fedélzetén volt része egy észlelésben. Állítása szerint bizonyítéka van arra, hogy az UFO-k víz alatt is tevékenykednek. Különösen egy incidensre hívta fel a figyelmet. 

Fotó: Pixabay

Állítása szerint a a San Diego partjainál hajózó Omaha legénysége az AN/KAX-2 elektro-optikai érzékelőjükkel egy gömb alakú UFO-t rögzített, amely éppen a Csendes-óceán felszíne fölött lebegett. 

A videó éjjellátó kamerával készült, amely képalkotó infravörös segítségével rögzítette a sötétben lévő objektumokat. A tárgy látszólag mozgott, amit az érzékelő kezelője követni tudott, majd megáll, hogy egy helyben lebegjen. A felvétel végén az objektum eltűnik, a tengerészek pedig megjegyzik, hogy a vízbe lépve csobbanást produkált.

- Három perc alatt a tárgy látszólag 40 és 120 mérföld/óra közötti sebességgel repül, jelentős lassulás nélkül lép be és lép ki az Atlanti-óceánból, eléri a víz alatti maximális, 95 mérföld/órás sebességet, és egy ponton két részre szakad, mielőtt újra belépne a vízbe. Valós fenyegetés – nyilatkozta a megdöbbentő eset kapcsán Timohy Gallaude. 

Úgy véli, hogy a víz alatti területek tanulmányozása további fényt deríthetne ezekre az UFO/UAP észlelésekre.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák