Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.04.23.

„Jobb anyát nem is kívánhattunk volna" - Egy ötcsillagos szállodában holtan találtak rá a kétgyermekes nőre

A család összetört.

Egy surrey-i ötcsillagos luxusszállodában holtan talált nő gyermekei azt mondták, hogy édesanyjuk a legjobb anya volt, akit csak kívánhattak.

gyertya
Fotó: Pexels

Az Independent szerint holtan találtak rá a kétgyermekes anyára, az 55 éves Samantha Mickleburgh-ra. A szintén devoni Axminsterből származó 60 éves James Cartwright a nő meggyilkolásával vádolják, pénteken letartóztatták.

Mickleburgh asszony gyermekei így fogalmaztak:

Semmi sem készíthet fel arra valakit, hogy fiatalon szembenézzen a világgal a szülei nélkül. Édesapánk elvesztése óta anya mindkét szülőnk volt, és ezt csodálatosan csinálta. Jobb anyát nem is kívánhattunk volna, életünk minden területén érezni fogjuk a veszteséget. Ennek ellenére hálásak vagyunk, hogy ilyen szoros kapcsolatunk van egymással, hiszen így támogatni tudjuk most egymást ebben a nehéz időben. Soha semmi sem fogja betölteni ezt az űrt, amit maga után hagyott. Örökké emlékeznek majd rá azok, akik szerették.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Vasvári Vivien szívfacsaró üzenettel vallott szerelmet a férjének

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését