Fotó: MTI/AP/AFP pool/Henry Nicholls
Rishi Sunak brit miniszterelnök (j) és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatót tart Varsóban 2024. április 23-án
Hirdetés

A brit miniszterelnök és a NATO főtitkára kedden Donald Tusk lengyel kormányfő kíséretében az 1. varsói páncélos dandár bázisán tettek látogatást, ahol találkoztak a Lengyelországban szolgáló brit katonákkal is.

„Megnöveljük védelmi kiadásainkat 2030-ig a GDP 2,5 százalékára, ezek az intézkedések már ma elkezdődnek, és a beruházott összeg fokozatosan növekedni fog” – jelentette ki Sunak. Hozzátette: a következő hat évben London 75 milliárd fonttal (32,3 ezer milliárd forint) növeli a védelemre fordított összeget, mégpedig hitelfelvétel nélkül.

Sunak beszélt azokról a biztonsági fenyegetésekről, amelyeket szerinte Oroszország, Irán és Észak-Korea jelent. Ezzel összefüggésben „az egyre gyakoribb hibrid támadásokra” és a dezinformációra is kitért. „Az adott helyzetben feltétlenül fel kell készülnünk a védekezésre” – szögezte le.

Az ukrajnai háború kapcsán úgy ítélte meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll meg Ukrajnában, hanem – győzelme esetén – „még inkább felbátorodik”. „Ukrajna támogatásának elmaradása sokkal többe kerülne, mint amibe Putyin cselekvésének késleltetése kerül” – fogalmazott a brit kormányfő.

Korábban írtuk

Megerősítette, hogy London 500 millió font (215 milliárd forint) értékű új segélyprogramot indít Ukrajna számára.

Jens Stoltenberg úgy ítélte meg, hogy a kedden bejelentetett brit támogatási csomag az Egyesült Királyság „hatalmas elkötelezettségét mutatja Ukrajna iránt”. A brit védelmi kiadások tervezett növelésével kapcsolatosan a főtitkár London „óriási szerepét” méltatta a NATO-n belül. „A NATO egy védelmi szövetség, amely nem törekszik konfliktusra Oroszországgal” – húzta alá Stoltenberg. Hangsúlyozta: a külföldi katonák lengyelországi jelenléte „jelzi, hogy a NATO megvédi szövetségeseit”.

Kedd délután Donald Tusk a varsói kormányfői hivatalban fogadta Rishi Sunakot. A kétoldalú találkozót követő közös sajtóértekezleten Tusk megerősítette: Lengyelország csatlakozni szeretne az európai közös légvédelmi kezdeményezéshez (European Sky Shield Initiative, ESSI). Örömét fejezte ki, hogy Varsó és London a projekt keretében még szorosabban fog együttműködni a légvédelmi beruházások terén. Egyúttal leszögezte: a lengyel-brit együttműködés az ESSI-vel párhuzamos, brit vezetésű DIAMOND (Delivering Integrated Air and Missile Operational Networked Defences) projektben is „intenzív”.

Ebben az összefüggésben Tusk szorgalmazta a többféle európai védelmi kezdeményezés közötti „versenyzés” befejezését, összehangolt európai biztonságpolitika létrehozását.