Az EU a gázárak csökkenésére számít

Az Európai Bizottság arra számít, hogy a gázárak csökkenni fognak annak köszönhetően, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálata emelkedik, ami teret ad a megújuló energiaforrásokba történtő befektetéseknek - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében.

Az EU a gázárak csökkenésére számít

Ursula von der Leyen hangoztatta: prioritás az energiaköltségek csökkentése, az energiaköltségek ugyanis továbbra is befolyásolják az európai versenyképességet, különösen a nagy energiaigényű iparágak esetében.

A cseppfolyósított földgáz globális kínálatának növekedése hamarosan a globális energiahiány felől a bőség felé tereli az energiapiacot, "ezért a gázárak csökkenésére számítunk" - emelte ki. Az uniós bizottság elnökének szavai szerint ugyanakkor szorgalmazni kell, hogy Európa több, olcsó és tiszta energiát állítson elő, amihez - mint kiemelte - még ebben az évtizedben a határon átnyúló villamosenergia-átviteli kapacitásnak meg kell kettőződnie.

Von der Leyen közölte, az elmúlt évtizedben Európa termelékenysége mindössze évi 0,8 százalékkal nőtt, szemben az Egyesült Államokban tapasztalt 1,1 százalékkal. Ezt a lemaradást - mint kiemelte - csak európai és nemzeti szintű, összehangolt erőfeszítésekkel lehet kezelni.

"Versenyelőnyünk helyreállításának Európa gazdasági menetrendjének középpontjában kell állnia 2024-ben és azt követően is" - fogalmazott von der Leyen, majd hozzátette: mindehhez az állami beruházás nem elegendő, az uniónak mozgósítania kell a magántőkét is, a megoldás lényeges elemének kell lennie továbbá a tőkepiaci unió kiteljesítésének is.

"Ha finanszírozni akarjuk korunk új ipari forradalmát, mozgósítanunk kell Európa magántőkéjét. Itt az ideje, hogy a politikai akaratot tettekre váltsuk" - fogalmazott.

Von der Leyen azt mondta, noha a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború okozta kihívások drámai gazdasági és társadalmi válsággá fajulhattak volna, Európa nagy ellenálló képességének köszönhetően és a megfelelő politikák bevezetése miatt ez nem következett be. A felmérések továbbá tömeges munkanélküliséget és hosszú recessziót jósoltak Európában, ehelyett azonban mára - szavai szerint - több ember dolgozik, mint az európai történelem során bármikor.

"Megjártuk a poklot, de sok tekintetben erősebbek vagyunk, mint öt évvel ezelőtt" - tette hozzá beszédében az Európai Bizottság elnöke.

Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában azt mondta, az uniós bizottság elnöke "alternatív valóságban él". Az Európai Unió mögött "öt elvesztegetett év áll", válságkezelésben elbukott, gyenge és megosztott. Európa veszít a versenyképességéből. Az erőltetett zöld ideológiával tönkretette az európai ipart és mezőgazdaságot, és a világkereskedelemben is egyre gyengébben teljesít - mondta.

Hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojekt, a jelenlegi brüsszeli vezetés azonban háborúpárti. Az orosz-ukrán háborúnak nincs katonai megoldása, hiába egyértelmű, hogy ki az agresszor és ki az áldozat - mondta a fideszes EP-képviselő, majd úgy fogalmazott: "minél előbb lesz béke, annál több életet tudunk megmenteni".

Közölte: az EU-t azért hozták létre, hogy együtt erősebbé váljon, ehhez képest - mint kiemelte - az unió sosem volt még olyan megosztott, mint most. Az Európai Bizottság a migráció, a háború, a "gender" kérdésében a sorból kilógó országokat zsarolja a nekik járó források visszatartásával - hívta fel a figyelmet. Ideológiai viták helyett ideje lenne az embereket valóban érintő problémákkal foglalkozni - húzta alá.

A politikus kijelentette, a migrációs paktum nem más, mint a már elutasított javaslatok átcsomagolása. A lényeg változatlan - hívta fel a figyelmet.

"Önök nem megállítani, hanem kezelni akarják a migrációt" - fogalmazott.

Magyarország nem fogja beengedni az illegális migránsokat, a menekültkérelmeket a határokon kívül kell elbírálni - jelentette ki. Nem a háborúra, nem a migrációra és nem a "genderideológiára". Júniusban változásra van szükség - tette hozzá beszédében Győri Enikő.

Elégedett a Start Garancia Zrt.

Eredményesen támogatta a vállalatokat és erősítette a gazdaságösztönző tevékenységét tavaly a Start Garancia Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 12:30
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a Romániába érkező turisták száma

Az első negyedévben 8,8 százalékkal nőtt a Romániába érkező külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Megbírságolták az Union VIG Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogsértő elektronikus kommunikáció miatt tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union VIG Biztosító) - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 11:30
Megosztás:

A Széchenyi István Egyetemmel és a kínai NIO vállalattal folytak egyeztetések

"A Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor egyeztetésre a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai elektromos járműipar úttörőjének számító NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. között, amelyen együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyeztek meg a felek" - jelentette be szerdán a minisztérium.
2024. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az exportpiacok gyengélkedése rossz hatással van az ipar teljesítményére

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző évhez képest. A nyers adatok szerint a visszaesés mértéke 10,4 százalék volt, de ezt a mértéket elsősorban a húsvéti ünnepek márciusra esése okozta, hiszen emiatt három munkanappal kevesebb volt ebben a hónapban - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött kommentárjában szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Áprilisban jelentősen lassult az ingatlanok drágulása

A legfrissebb, áprilisi számok alapján lassult a lakásdrágulás üteme országosan és Budapesten is, három régióban pedig árcsökkenés volt megfigyelhető az előző hónapban. Erre az eredményre jutott az ingatlan.com lakásárindexe, amely szorosan együtt mozog a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank lakásárak változását utólag ismertető mutatóival, ezért szinte valós időben ad pontos képet a piaci trendekről.
2024. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 09. 09:31
Megosztás:

Gyengélkedett márciusban a német ipar

Németországban az ipari termelés 0,4%-kal csökkent márciusban havi szinten a februári 1,7%-os növekedés után.
2024. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2024. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 09. 08:15
Megosztás:

Ez az altcoin teheti 2024-ben milliomossá a legtöbb befektetőt

A kriptopénzek jelenlegi piaci átrendeződése közepette a Bitcoin komoly versenytársakra talál az újonnan felbukkanó altcoinokban és DeFi tokenekben. Az Ethereum árfolyamának nemrég bekövetkezett fellendülése és a DeFi tokenek növekvő népszerűsége miatt a befektetők egyre inkább az altcoinok felé fordulnak, azok azon potenciálja miatt, hogy 2024-ben megrengetik a kriptopiacot.
2024. 05. 09. 07:44
Megosztás:

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
2024. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Egyre többen választanak több streamingszolgáltatót - NMHH kutatás

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Lassít az albérletpiac: ismét 250 ezer alá mentek az árak

Fékezett a fővárosi albérletpiac áprilisban: az első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. A korrekció oka, hogy márciusban csökkenni kezdett a keresleti árszint, és mostanra a februári csúcshoz képest már csak 5 százalékkal kevesebbért keresik a kiadó ingatlanokat. A legfrissebb adatokból az is kiderül, hogy a fővárosi bérlők 40 százaléka liftes házban keres fiatalos, világos, erkélyes lakást, és a legnépszerűbb célpontok a XI., a XIII. és a IX. kerületek, ahol az elmúlt 10 évben sok új lakás épült.
2024. 05. 09. 06:30
Megosztás:

A vasúti árufuvarozás térnyerését segíti az új szegedi intermodális átrakóterminál

Újabb magyarországi intermodális terminál kezdte meg működését, hozzájárulva ezzel a környezetbarát vasúti árufuvarozás elterjedéséhez. Az egykori kiskundorozsmai átrakó területén működő PSP Terminál elsősorban a konténerek és kamionpótkocsik közútról vasútra terelésére fókuszál, de a helyi fejlesztési igényekhez igazodva foglalkozik például ömlesztett építőanyagok kezelésével is. Az MLSZKSZ elengedhetetlennek tartja az új terminálok megjelenését és a vasúthálózat fejlesztését ahhoz, hogy környezetbarát módon tudják kiszolgálni a növekvő áruszállítási igényeket, és teljesíteni lehessen a vállalt magyar klímacélokat.
2024. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
2024. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Új - vissza nem térítendő - támogatások segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
2024. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
2024. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Átalakultak a borravalózási szokások a magyaroknál

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 09. 03:00
Megosztás: