A Magyar Nemzet a hídpénzbotránnyal kapcsolatban emlékeztet, a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. közel másfél milliárd forintot utalt egy Vig Mór nevű ügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek, majd ebből az összegből továbbutalhattak kilencszázmillió forintot Vig magán-, illetve ügyvédi letéti számlájára. Mellette pedig felbukkant egy másik ügyvéd neve is, Hegedüs Dánielé, aki ugyancsak hatalmas készpénzösszegeket vehetett fel az A-Híd Zrt. által a Sunstrike Hungary Kft. számlájára utalt pénzekből.

Hirdetés

Most pedig egy Budai Gyulához eljuttatott levél alapján arra lehet következtetni, hogy Vig Mór az Árgus Security Vagyonvédelmi Kft. nevű biztonsági céghez járt elszámolni, és a készpénz pedig eljuthatott a Városházára. Közben Budai Gyula feljelentése nyomán vesztegetés miatt nyomozást indított a rendőrség. Az A-Híd Zrt. és az Árgus-Security a mai napig nem állt elő semmiféle magyarázattal. Amikor pedig a Magyar Nemzet felkereste a biztonsági céget, azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy az iroda teljesen üres.

Miközben Karácsony Gergely továbbra is megpróbálja elbagatellizálni a hídpénzbotrányt, az is kiderült, hogy az Árgus-Security tulajdonosa egy bizonyos Apáthy Zoltán, aki nem más, mint az A-Híd Zrt. vezetőjének a fia.

Korábban írtuk

A Magyar Nemzet Karácsony Gergelyt is szerette volna megkérdezni az ügyben, a főpolgármester szerint azonban nincsen botrány, Budai Gyula pedig őrültségeket beszél. Karácsony Gergely ugyanakkor tagadta, hogy a Városházára került volna a hídpénzből. Arra a kérdésre pedig már nem volt hajlandó válaszolni, hogy szerinte hova tűnhetett másfél milliárd forint közpénz – ismerteti cikkében a lap.