Dobó Kata vallomása: „Vezekelnem kellett”
Dobó Kata úgy érzi, megbüntette a szakma / Fotó: Blikk/ Fuszek Gábor
Dobó Kata számára A miniszter félrelép című film hozta meg az országos ismertséget, amelyet követően felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Ám az iskolában mindössze egy évet töltött, majd Amerikába költözött. Ez elsőre mesésen hangzik, ám a színész-rendező azt mondja, miután visszatért Magyarországra, nem fogadta tárt karokkal a szakma, vezekelnie kellett a döntéséért.
Ezeket látta már?
– Miután a nyolc évig tartó amerikai kiruccanásom után hazajöttem, sok rosszat kaptam a nyakamba, például olyasmiket, hogy nem sikerült Amerika, és nem fogadott be a szakma sem. El kellett telnie jó pár évnek, mire Jordán Tamás lehívott magához a nyári játékokra valamit játszani, ahol meglátott Verebes Pista, és ő hívott a Pinceszínházba a Libikókát játszani Szervét Tiborral. Ez nem jött egyből, mert amikor hazatértem, úgy éreztem, hogy vezekelnem kellett azért, mert otthagytam az egyetemet – fogalmazott a Klubrádió YouTube-csatornáján elérhető Művészbejáró című műsorban Dobó Kata.
A színésznő persze, egy pillanatra sem bánta meg a külföldi útját, hiszen rengeteget köszönhet a kinti életének, többek között, hogy kiválóan beszél angolul.
Dobó Kata egy tisztítóceremóniával ünnepelte Balin az 50. születésnapját: elárulta, mitől érzi magát jobban a bőrében, mint 20 évesen – videó
– Napi hat-hét órát tanultam heti öt napban. Úgyhogy pár hónap után már azt éreztem, se magyarul, se angolul nem tudok, teljesen összezavarodtak a dolgok a fejemben, de egyébként nagyon hatékony volt – emlékezett vissza Kata.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt