Belföld

Óvodában kampányolt a fideszes képviselő, aki szerint nincs ezzel semmi gond

Szatmáry László XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő óvodai nyílt napon kampányolt – írja a Szabad Európa. Egyrészt az épület előtt pultoztak a kerületi fideszesek, a táblán a helyi fideszes polgármester és a kerületi önkormányzat fideszes képviselőjelöltjeinek fotói voltak. A pultnál a Fidesz helyi jelöltjének, jelenlegi önkormányzati képviselőjének, Szatmáry Lászlónak gyűjtötték az ajánlásokat.

De Szathmáry nem állt meg az épületen kívül. Az épület aulájában az igazgatóval együtt fogadta a gyermekükért érkezőket és az óvodát meglátogató érdeklődőket, sőt beszédet is tartott a szülőknek és az ott lévő gyermekeknek.

Szatmáry László nem lát az ügyben semmi problémát. A fideszes képviselő elmondása szerint 18 éve képviselő a környéken, ismerik az emberek, az iskola- és óvodavezetők is. „Rendszeresen megkérnek, hogy mondjak pár mondatot, mondjam el a véleményemet az óvodáról a szülőknek, hallgassam meg a javaslataikat” – tette hozzá. Elmondása szerint ilyen beszélgetések után lett például felújítva az óvodaudvar, illetve a teljes óvodaépület.

„Mivel kampányidőszak van, és én is indulok a választáson, mindenhol kitelepülök, lehetőséget adva a választóknak a támogatásra és a felmerülő kérdéseik megválaszolására” – tette hozzá. Álláspontja szerint ugyanakkor nem vétett a jogszabályok ellen. Arra a kérdésre, hogy az épületen belül mit csinált, és azt kampányként értékeli-e, nem válaszolt.

„A köznevelési törvény szerint gyermekfelügyeleti időben az óvodákban, iskolákban vagy kollégiumokban párt vagy párthoz köthető szervezet politikai célú tevékenységet nem folytathat, az intézmény területén ilyen szervezetek nem működhetnek” – mondta a Szabad Európának Döbrentey Dániel, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője.

Döbrentey Dániel szerint egyértelműnek tűnik a XVI. kerületi óvodában történt jogszabálysértés, ugyanis nem lehet kampányolni óvodákban, iskolákban, főleg nem tanítási vagy gyermekfelügyeleti időben, márpedig a körülmények alapján kampánytevékenység zajlott: kampányidőszakban, az intézmény előtti aláírásgyűjtést szakította meg a jelölt az intézménybe belépve, ott beszédet mondva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik