Okirat-hamisítás miatt feljelentette a Momentum az MSZP-t.
Ajkán múlt hónapban jelentették be, hogy a várost eddig is irányító Közösen Ajkáért Egyesület jelöltjeit 5 ellenzéki párt fogja támogatni, név szerint a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd.
A 444.hu kiemelte, hogy az ötpárti megállapodás szerint a szavazólapon csak a Közösen Ajkáért Egyesület (KAE) neve és logója szerepelt volna. Azonban a Momentum csak az aláírási ívek kézhez vételekor észlelte, hogy az aláírt megegyezés ellenére az íveken az MSZP neve és logója is szerepe az egyesületé mellett. Bedő Dávid frakcióvezető elmondta azt is a lapnak, hogy valaki kicserélte a választási bizottságnál leadandó, többoldalas úgynevezett A4-es lap 2. oldalát, emiatt kerülhetett fel a lapra az MSZP emblémája.
A Momentum ezután hivatalosan is jelezte a helyi választási bizottságnál, hogy külön indul, majd rendőrségi feljelentést is tett.
Ezzel pedig eldőlt, hogy az Ajkát 2019 óta irányító egyesület mellett a Fidesz, a Mi Hazánk, a Kutyapárt és a Momentum is elindul.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Péter megalázó beszólása: lépnie kell Orbán miniszterének? A Tisza Párt alelnöke a közösségi oldalán reagált arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter orvosi esetnek, kisebbségi komplexusosnak nevezte őt a csütörtöki Kormányinfón.
- Egyre durvább, ami a református egyházban megy Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
- Kitalálja, mit mondott Hszi Csin-ping a bukott Novák Katalin utódjának? A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
- Mire készülnek? Pillanatokon belül bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping A kínai elnök szerda este érkezett Magyarországra.