Gondban a fideszes kommunikációs gépezet

Sokszor kezdtem úgy írásaimat e hasábokon, hogy előre bocsátottam, mi minden nem vagyok: politikus, politológus, jogász, szociológus, történész… Most viszont olyasmiről szándékozom papírra-képernyőre vetni néhány gondolatot, amely témánál nincs mentségem, ha szakmaiatlan butaságokat hordok össze, hiszen több mint negyven évig foglalkoztam marketingkommunikációval, az idő első felében gyakorló szakemberként, majd főiskolai-egyetemi oktatóként. Bár az is igaz, hogy széleskörű tapasztalataimból (szerencsére) kimaradt a politikai reklám, furcsállkodva figyelem a Fidesz és a kormányzat kommunikációját.

Kezdem egy pici elmélettel. A pr (amit kéretik péer-nek ejteni, mert úgy kell, és mert ugye a wc-t sem mondjuk dabljúszí-nek), tehát a public relations legalapvetőbb szabályai szerint a kommunikációt végző szervezetnek barátságosan, nyíltan, őszintén, konkrétan (4F) és érthetően, lelkiismeretesen, udvariasan, kimerítően (4C) kell folytatnia külső-belső környezete tájékoztatását, annak érdekében, hogy kölcsönös megértést, bizalmat létesítsen és tartson fenn. A Fidesz már ellenzékben is, de kormányra kerülvén még inkább fittyet hányt e szakmai alapelvekre: megnyilatkozásai egyáltalán nem nyíltak és őszinték (sokkal inkább ennek ellentétei), nem barátságosak és udvariasak (többnyire inkább ennek ellentétei), nem kimerítőek és lelkiismeretesek (inkább csak kiragadott részletekkel operálnak). Ennek oka nyilván nem az, hogy kommunikációs szakembereik ne ismernék a szakma alapfogalmait, hanem hogy azt a bizonyos megértést és bizalmat a környezetük (adott esetben a magyar nemzet) csak egy kisebb (de a hatalom megragadásához és megtartásához elegendő) részében kívánják kialakítani. (Ahogy egyszer már leírtam: míg Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnöke akart lenni, Orbán Viktor nem akar, csak két-hárommillió szavazót.)

Whitaker, Baxter, Finkelstein, Birnbaum

Ráadásul és nagyon is sajnálatos módon ehhez egy teljesen más kommunikációs metódust találtak alkalmasnak. A politikai marketing egyik első igazi specialistája a Clem Whitaker, Leone Baxter házaspár által még 1933-ban alapított és negyedszázadon át vezetett Campaigns nevű pr-ügynökség volt. Bár nem lehetnek kétségeink, hogy a politika már a legelső ókori társadalmakban sem nélkülözte a fortélyokat, de a cinikus trükközést a Whitaker-Baxter páros emelte elvi szintre, és tette üzemszerűvé. Ajánlásaik között szerepelt például, hogy „Soha ne védekezz! Ha védekezned kell, támadj!” vagy „Az emberek szeretik a küzdelmet: mindegy, hogy miért harcolsz, csak harcolj valamiért, hogy azt hihessék, értük harcolsz.” Úgy tűnik, mintha Orbán Viktor ismerné és teljességgel elfogadná e tanításokat.

Mivel Whitaker már 1959-ben meghalt, nem láthatta el közvetlen tanácsokkal a hatalomra törő Fideszt. Ez a szerep Arthur Finkelsteinre (az ellenségképző politikai kampányok elkötelezett hívére) és az ő tanítványára-üzlettársára, Eli Birnbaumra maradt, akik nagyjából 2008-tól kezdve álltak kapcsolatban előbb a Századvéggel, utóbb személyesen Habony Árpáddal. (Finkelstein meglehetősen gátlástalan figura lehetett, aki például annak ellenére tervezett antiszemita és homofób kampányokat, hogy maga is zsidó volt, és hogy egy másik férfival élt együtt.) Birnbaum 2017-ben a svájci Das Magazin című lapnak adott interjúban árulta el, hogy ők javasolták Orbánnak a Soros-ellenes kampányt, mert Soros György ideális mumusnak és bűnbaknak tűnt, lévén zsidó, pénzügyi spekuláns, dúsgazdag, liberális, aki mindezek tetejében még jó távol is van. A kampányt pedig alapvetően hazugságra, de legalábbis erős csúsztatásra építették: Soros egy véleménycikkében azt írta, hogy szerinte a gazdasági és munkaerőpiaci helyzet miatt évente akár egymillió migráns is érkezhet Európába, amit a kampányban már úgy interpretáltak, hogy egymillió migránst akar idehozni.

Ismétlés és egység

A kíméletlen hazugságok, rágalmak, lejáratás mellett az orbáni-habonyi-rogáni kommunikációnak még két jellemzőjét érdemes kiemelni. Ezek egyike a számtalan ismétlés, amiben sokan Goebbels módszerét vélik felismerni, hiszen tőle származik a tétel, mely szerint „csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást gyakran megismételjük, igazságként lesz elfogadva”. (Amúgy Hitler már jóval korábban, a Mein Kampfban is megfogalmazott valami hasonlót: „csakis a szakadatlan, szüntelen és konzekvens hangoztatás hozhatja meg a sikert”.) A fideszes kommunikáció másik jellegzetessége – amely az elsővel kiegészíti és erősíti is egymást – a szigorúan megkövetelt egység. Emlékezhetünk: volt idő, amikor minden megszólaló minden mondatában elhangzott a polgári jelző, ugyanígy utóbb a nemzet fogalma, mostanság meg a béke pártján, vagy a dollárbaloldal meg a „nem táncolunk, ahogy ők fütyülnek”. Legtöbbször nem csak a gondolatok, de a szóhasználat és a szórend is azonos, mintha verseket tanultak volna be.

A sajnálatosan jól működő kommunikáció mindezidáig jelentős mértékben járult hozzá a hatalom megszerzéséhez és megtartásához, gyakorta (sőt többnyire) helyettesítve vagy éppen elkendőzve az érdemi cselekvéseket. Az utóbbi hetekben azonban a bejáratott gépezet működésében jelentős, korábban nem tapasztalt zavarok léptek fel, amelyek nagyrészt Magyar Péter megjelenésének és intenzív jelenlétének következményei.

• Összevissza kommunikál a Fidesz Magyar Péter kapcsán.
• Miért puffannak most üresen az edddigi panelek?
• Miért kapna elégségest ez a fideszes gyűlöletkampány?