Ugrásra készen állnak kockázati tőkebefektetők, pozitív jeleket látnak

Az európai magántőke-szektorban a tavalyinál optimistább a hangulat – derül ki a Roland Berger „European Private Equity Outlook 2024” című tanulmányából, amelyhez 2200 kockázati tőke-szakértőt kérdeztek meg Európa-szerte. Míg 2023-ban az iparági szakértők 60 százaléka stagnálást jósolt, addig idén 65 százalék a magántőke bevonásával megvalósuló M&A tranzakciók nagyobb volumenére számít. Ez a várakozás elsősorban a finanszírozási feltételek várható enyhülésének és a nagyobb befektetési lehetőségek érzékelésének köszönhető. 2024-ben a legvonzóbb célágazatok a technológia, a szoftverek és digitális megoldások, valamint a gyógyszeripar és az egészségügy.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

"Az iparágban bekövetkezett hangulatváltás több tényezőre vezethető vissza." - mondja Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere. - "2023-ban az emelkedő inflációnak, a magasabb kamatlábaknak és más kedvezőtlen makrogazdasági feltételeknek köszönhetően jelentős, 24 százalékos visszaesés volt tapasztalható a magántőke bevonásával megvalósuló M&A-tranzakciókban 2022-hez képest. A 2024-es gazdasági kilátások ígéretesebbnek tűnnek, mivel a legtöbb kulcsfontosságú európai gazdaságban stabil vagy potenciálisan alacsonyabb kamatlábak és fellendülés várható. Ráadásul a halasztott ügyletek közül sok várhatóan 2024-ben kerül végrehajtásra".

Nagy célpont lesz a gyógyszeripar és az egészségügy
Nagy célpont lesz a gyógyszeripar és az egészségügy
Fotó: Pixabay

Tavaly a válaszadók 72 százaléka gondolta úgy, hogy a befektetési célpontok legalább olyan vonzók lesznek, mint az előző évben, idén már 90 százalékuk erre számít. A magántőke számára különösen érdekesek azok az iparágak, amelyek alapvető növekedési jellemzőkkel, rugalmassággal és skálázhatósággal rendelkeznek. Ennek megfelelően a szakértők arra számítanak, hogy 2024-ben a legtöbb üzletet a technológia, szoftverek és digitális megoldások (73 százalék), valamint a gyógyszeripar és az egészségügy (69 százalék) területén kötik majd. Az előbbi kulcsfontosságú területei a szoftver, mint szolgáltatás (SaaS) és a digitális átalakulási megoldások, beleértve az adatelemzést, a hiperautomatizálást és a mesterséges intelligenciát. A gyógyszer- és egészségügyi ágazatban a termékportfólió bővítése és az ellátási lánc megerősítése kerül a középpontba.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo