16 év után új lemezzel érkezik a legendás magyar zenekar
Még mit nem: új KFT-lemez tizenhat év után / Fotó: Czerkl Gábor
Új lemezt ad ki pénteken a KFT zenekar, pénteken hallgathatjuk az országszerte jól ismert együttes legújabb alkotását, a Még mit nem című, hét számból álló anyagot.
Ezeket látta már?
„A történet 2020 decemberére nyúlik vissza, amikor a Covid idején tartott online zenekari megbeszélésen felvetettem, hogy megint írjunk új számokat, és a többiek ezt lelkesen fogadták. A következő évben jó sok dalötlet érkezett Dránitól (Bornai Tibor) és Nátitól (Laár András), illetve én is írtam néhányat” – idézte fel Márton András, a KFT vezetője, dobosa az MTI-nek.
Az együttes 1981-ben alakult és napjainkban is az eredeti felállásban (Bornai Tibor – billentyű, ének; Laár András – gitár, ének; II. Lengyelfi Miklós – basszusgitár; Márton András – dob, ének) zenélnek. A zenekar szűrőjén több, mint 20 dal ment keresztül, végül hat felvétel készült az új lemezre.
Fontos szempont volt, hogy különböző típusú dalok szülessenek, dinamikusabbak és líraiak egyaránt
A Pannónia Stúdióban rögzítették a dalok végső verzióját, a házi stúdiózást követően. Az új lemezen megjelenő számok hangmérnöke Mohai György volt, Háry Péter pedig a keverésért volt felelős, valamint zenei producerként tevékenykedett. Háry legutóbb a 2008-as A bábu visszavág című lemezen dolgozott a KFT tagjaival.
A Barba Negrában két évvel ezelőtt koncertezett az együttes, ahol az új dalok egyikét, a Te vagy az, aki kell című Bornai Tibor számot játszották el a közönségnek. Azóta az elkészült stúdióváltozat az új lemez előfutáraként jelent meg 2024 március végén.
„A most megjelenő hat dal közül három Bornai-, kettő Laár-dal, egy pedig az én szerzeményem. A Te vagy az, aki kell érdekessége, hogy korábbi népszerű KFT-dalok, például a Balatoni nyár, az Elizabet, a Fantasztikus lány vagy a Száll egy pofon a szélben szövegére utal vissza” – hangsúlyozta ki Márton András.
Az új lemez anyaga visszaadja a hamisíthatatlan KFT-hangzást, egyúttal a szerzők karaktere is jól megmutatkozik majd, a szöveg pedig a tőlük megszokott abszurd világot tárja elénk. A lemezen olyan vendégzenészekkel is közreműködött az együttes, mint a fent már elmített Háry Péter, valamint Pribojszki Mátyás és Szász Ágnes.
„Június 20-án a Pál Utcai Fiúkkal közös koncertestünk lesz a Budapest Parkban, ahol talán újabb számot is eljátszunk a lemezről. Ezen az estén a két zenekar önálló koncertje mellett lesz KFT-PUF közös blokk, amelyen egymás számai is terítékre kerülnek. A koncerten fellép velünk az ütőhangszeres Gábor Andor UFO, a Vintage Dolls énektrió és Lengyelfi Eszter” – árulta el Márton András az MTI-nek.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt