Budapest Airport

Újabb járat indul a világ másik felére Budapestről

2024.04.23.

Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

Képünk illusztráció Fotó: bud.hu

A tárcavezető a tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légi közlekedés, ezért üdvözölte, hogy nyártól már Hszian is elérhető lesz Budapestről. "Tehát hat kínai nagyváros és Budapest között közvetlen légi összeköttetés lesz már nyártól" - közölte.

"Ez azt hiszem, hogy jó hír mindannyiunk számára, ugyanis a kínai-magyar gazdasági és kereskedelmi együttműködés tekintetében a közvetlen légi összeköttetés fontos szerepet játszik" - tette hozzá.

A körülbelül 13 milliós lakosságú Hszian Senhszi tartomány székhelye és egyben a legnagyobb városa. Pekingtől mintegy 900 kilométerre délnyugatra fekszik, fontos ipari és pénzügyi központ.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Peking, Sanghaj, Csungking és Ningbó után már Kuangcsou is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, miután nemrég bejelentették, hogy a China Southern Airlines kínai légitársaság júniusban járatot indít Budapest és Kuangcsou között.

Szavai szerint ezzel már heti tizenhétre fog nőni a járatok száma a két ország között. "Ez a legtöbb, amit egy közép-európai ország fel tud mutatni" – fogalmazott.

Kuangcsou mintegy 15 milliós metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuantung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....