A világ, ahol élünk (2. rész)

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

„2024 tavasza van. Immáron több mint két éve nézzük egymást szemtől szembe. Kétségtelen tény, hogy a Nyugat a hidegháború vége óta köröskörül pakolta a NATO-val, önmagával és fegyvereivel Oroszországot. Kétségtelen tény, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Kétségtelen tény, hogy Ukrajna sokat tett ezen támadás kiprovokálásáért (orosz kisebbséggel szembeni embertelen bánásmód, jogfosztás, pogromok stb.), és kétségtelen tény, hogy Koszovó után a Nyugatnak semmilyen, sem erkölcsi, sem politikai alapja nincs kifogásolni a Krím annektálását. Kétségtelen tény, hogy a Nyugat és az ukránok közösen lengették be Ukrajna NATO tagságát, miképpen kétségtelen tény, hogy ezt Oroszország nem tűrheti, miképpen az Egyesült Államok sem tűrhette el az orosz atomrakétákat Kubában.

Kétségtelen tény, hogy az Egyesült Államok jelenleg proxyháborút vív Oroszország ellen Ukrajnában, s ebben a háborúban ukránok és oroszok tízezrei-százezrei halnak meg.

(Erre volt is mód a háború kitörése után alig két hónappal, de akkor az Egyesült Államok ezt megakadályozta, ugyanis kétségtelen tény az is, hogy ez a háború az Egyesült Államok érdeke, ugyanis ők keresik magukat gennyesre ezen a proxyháborún, s nem mellesleg szép lassan, de biztosan térdre kényszerítik Európát is.) Európa kezdetben – néhány normális pillanat erejéig – normálisan reagált. Sisakok és pokrócok küldésével indított. Ám a normalitás megint nem tartott sokáig, ismét vereséget szenvedett. Európa és benne Németország eljutott a teljes önsorsrontásig, még az Északi-Áramlat felrobbantását is képes volt előbb az oroszokra fogni, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy e mögött is az Egyesült Államok áll – az idióta Sikorski, ma már Lengyelország külügyminisztere is nekik köszönte meg először – mély hallgatásba burkolódzott.

Aztán jött a fegyverek küldése, a milliárdok küldése, majd következett a fenyegetődzés, miszerint majd küldünk NATO-csapatokat is. Most pedig a lengyel elnök bejelenti, hogy szívesen lát Lengyelország területén atomfegyvereket, ha a NATO úgy döntene.

Kitették a pisztolyt a színpadra, s a klasszikus dramaturgia szerint annak legkésőbb a harmadik felvonás végén el kell sülnie.

2024. tavasza van.

Vagy 1962 ősze. Nehéz eldönteni. S nézzük egymást, szemtől szembe, s a sok kétségtelen tény között csak egy valami kérdéses: lesz-e valaki, aki elég bátor és elég bölcs pislogni egyet. Vagy senki, és inkább elpusztulunk mindahányan. A kevés túlélő pedig markolja a sívó homokot, mint Charlton Heston a Majmok bolygója végén, és térdre rogyva, zokogva mondogatják majd: hát megtettétek, ti állatok, hát mégis megtettétek… És talán előkerül a tudós majom, Zaius által őrzött szent tekercs is, benne a szöveg:

»Őrizkedj az embertől, mert ő az ördög eszköze. Isten teremtményei közül ő öl sportból, pénzért, hírért. Igen, megöli a testvérét, hogy megszerezhesse annak vagyonát. Ne hagyjátok elszaporodni, mert elpusztítja saját otthonát, de a tiéteket is. Űzzétek el, hajtsátok vissza az embert a dzsungel sűrűjébe, mert ő a halál hírnöke.«

Mindezt tessék végig gondolni június 9-én is.”

***

***