Navracsics Tibor elmondta, hogy a cél a környékbeli önkormányzatokkal összefogva megőrizni a Szent György-hegyet a jövő nemzedékek számára, megóvva természeti szépségeit.

Hirdetés

Hozzátette: mindehhez a nagymúltú Szent György-hegyi napok rendezvénysorozat is hozzájárul, melyet idén 29. alkalommal rendeznek meg.

Szent György-hegy Magyarország karakteres tájegysége, amely kultúrát teremtett. A kisapáti vendégház átadását követően a Szent György-hegyi lépcső megújítása kezdődik.

Apró lépésekkel elérhető lesz, hogy pár évtized múlva megóvott, biztonságos turisztikai látványossággá legyen a Szent György-hegy – mutatott rá a tárcavezető.

Korábban írtuk

Marton József, a Szent György-hegy Csobánc Hegyközség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Szent György-hegyi napokat a György-nap apropóján rendezik meg mintegy 33 éve.

A rendezvény első napján a versenyen, 82 borász méri össze borait. Szerdán kápolnatúrákra várják az érdeklődőket Beke Zsolt plébános vezetésével, csütörtökön helyi borokat lehet kóstolni egy közeli, tapolcai étteremben, pénteken a borverseny eredményhirdetését tartják szakmai előadások keretében.

Szombaton Kisapáti, Hegymagas és Raposka községből bortúrák indulnak, melyekhez regisztrációt követően lehet csatlakozni. A zárónapon, vasárnap Hegymagas községből séta indul a Lengyel kápolnához.