A kancellár egy keddi berlini konferencián arról beszélt, hogy a határokon átnyúló bankoknak jobb keretfeltételekre van szükségük. Szerinte teljes rugalmasságot kell a számukra biztosítani, hogy likviditásukat és tőkéjüket az EU-n belül is bevethessék.

A régió hitelezői, köztük a Deutsche Bank AG, gyakran hangoztatják, hogy a határokon átnyúló konszolidáció fontos akadálya, hogy a pénzeszközök nehezen tudnak egyik uniós országból a másikba mozogni. A Bloomberg azt írja, a korlátozások feloldása lehetővé tenné, hogy a pénzintézetek oda irányítsák a pénzügyi forrásaikat, ahol a legtöbb profitot termelik, ami ösztönözné őket arra, hogy más országokban is terjeszkedjenek.

Scholz megjegyzései az európai banki lobbi, az Európai Bankszövetség azon törekvését követik, hogy az iparágat „stratégiai ágazattá” nyilvánítsák. A lobbit a Deutsche Bank vezérigazgatója, Christian Sewing vezeti, aki szintén résztvevője volt a banki konferenciának.

A német kancellár azt is elmondta beszédében, hogy szükség van a fizetésképtelenségi jogi rendszerek nagyobb mértékű összehangolására, közös adóügyi normákra, valamint a tőkepiaci felügyelet közös szabályaira.

 

 

 

Egyre feszültebbek a német cégek, mert földbe állt az ipari nagyhatalom

Nyilvánosan üzenget egymásnak a kormányfő és az ipari nagyvállalatok szövetsége Németországban, ahol egyre feszültebbek a gazdasági szereplők az idén tovább romló teljesítmény és a pesszimista kilátások miatt.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->